2024. március 29. - Auguszta

Egyeztetnek a szabad vasárnapról

Már ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a kereskedelmi törvény és a Munka törvénykönyve módosítása a vasárnapi munkavégzés korlátozása érdekében; erről Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke beszélt kedden, Budapesten az ötpárti egye
2008. június 10. kedd 13:18 - Hírextra
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) lát lehetőséget az ötpárti megegyezésre a szabad vasárnap ügyében, így már ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a kereskedelmi törvény és a Munka törvénykönyve módosítása - közölte Harrach Péter, a szabad vasárnap gondolatának kezdeményezője.

A politikus elmondta: reményeik szerint a két törvényt módosító indítványt ötpárti egyetértéssel nyújtják majd be a Háznak. Harrach Péter hozzátette: a pártok képviselői kedden az egyeztetések folytatásában állapodtak meg.

Harrach Péter a részletekről közölte: a most körvonalazódó elképzelések szerint a kereskedelmi üzletek éves szinten a kereskedő által meghatározott, legfeljebb 12 vasárnapon nyitva tarthatnának, és vasárnapi munka esetén a munkavállalót rendes munkabérén felül ötven százalékos bérpótlék illetné meg. A korlátozás nem érintené azokat az üzleteket, ahol a nyitvatartás nem jár munkavállaló foglalkoztatásával, illetve nem terjed ki - egyebek mellett - a vendéglátásra, a kereskedelmi szálláshelyekre, a virág- és édesség üzletekre, az üzemanyagtöltő állomásokon, a pályaudvarokon, a repülőtereken belül működő, legfeljebb 280 négyzetméter alapterületű üzletekre.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta: a vasárnapi munka korlátozása nem csak a kereskedelmet érinti, hanem például a szolgáltatási szektorban és az építőiparban is jellemző.

A kezdeményezés fontosságáról Harrach Péter azt hangsúlyozta: a vasárnapi munka tönkre teszi a családi és társas életet, ellehetetleníti a kikapcsolódást, a feltöltődést, ezért van szükség a változtatásra.

Filló Pál az MSZP frakció nevében azt hangsúlyozta: olyan javaslat benyújtását tudják támogatni, amelyet véleményez az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT).

Mint mondta, a keddi egyeztetésen abban is egyetértés volt, hogy ha bármilyen változást elfogad az Országgyűlés a vasárnapi munka kapcsán, akkor ezt csak fokozatosan, a társadalmat felkészítve lehet bevezetni. "Egyik napról a másikra drasztikus változtatást nem gondolunk ezen a területen hozni" - fogalmazott Filló Pál.

A fokozatos változás fontosságát hangsúlyozta Béki Gabriella (SZDSZ) is, aki hozzátette: a vasárnapi munka korlátozása csökkentheti a foglalkoztatást, ezért sem lehet a gyors változásban gondolkodni.

Hock Zoltán (MDF) közölte: az MDF véleménye szerint 4-6 év alatt lehet elérni a most kitűzött célt, a szabad vasárnap biztosítását. Mint mondta, a társadalom vásárlási szokásainak átalakításáról van szó, s ehhez idő kell.

A Fideszt képviselő Kontúr Pál nem kívánta kifejteni pártja álláspontját az MTI érdeklődésére.

Tavaly augusztusban társadalmi összefogást kezdeményezett a szabad vasárnapért a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt, s ennek érdekében chartát írtak alá. Nem sokkal később csatlakozott a kezdeményezéshez a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását