2024. május 8. - Mihály

Közigazgatási hivatalok megoldás nélkül

A közigazgatási hivatalok ügyében a kormány a tavaszi parlamenti ülésszak legvégéig keresi a konszenzus lehetőségét, ám ha nincs megegyezés, "kényszerpálya alakul ki, amelyre a kormány alkotmányos megoldást kell hogy találjon" - közölték a Népszabadság ké
2008. június 9. hétfő 08:09 - Hírextra
A lap hétfői számában megjelent cikk szerint az önkormányzati tárcánál azt állítják, hogy minden helyzetre kész szakmai alternatívával rendelkeznek, a további részletekről azonban egyelőre nem kívánnak nyilatkozni. Azt azonban hangsúlyozzák: senkinek nem lehet érdeke, hogy a hivatalok működését ellehetetlenítse.

Az Alkotmánybíróság (AB) tavaly ősszel állapította meg, hogy az önkormányzati törvénynek a közigazgatási hivatalok felállításáról rendelkező pontját alkotmányellenesen módosították, ezért azt idén június végi hatállyal megsemmisítették. Egyes szakértők úgy vélik, hogy júliustól, tehát az e szerveket alapító rendelkezés hatályon kívül helyezésének időpontjától kezdve a hivatalok jogilag nem is léteznek. Kormányzati források viszont állítják: miután a döntés a feladat- és hatásköröket nem érintette, a munka zavartalanul folytatódhat - írja a lap.

Az AB kimondta: "mivel a regionális közigazgatási hivatalok létrehozása, illetőleg létrehozásuk törvényi alapjainak megteremtése kétharmados többséggel elfogadott törvényi szabályozást igényelt volna", a hivatalok működéséről szóló kormányrendelet szintén semmis. Így július 1-jétől a hivatalok léte kétszeresen is kérdéses: attól kezdve az önkormányzati törvényben nem marad rendelkezés e szervek státusáról, és hiányzik a működésükről szóló jogszabály is.

Ez utóbbit a lap szerint a kormány könnyen pótolhatja, hiszen több mint három hete van egy új rendelet kibocsátására. Az AB-határozat indoklásában meghatározott feltételeknek is eleget tehetnek azzal, ha a regionális hivatalok helyett - amelyek felállítása elől a parlament feles többséggel bontotta le a törvényi gátakat - egyszerűen visszaállítják a megyei és a fővárosi hivatalokat. Ezzel azonban még nem teremtik meg azt a "kétharmados többséggel elfogadott törvényi szabályozást", amely e szervezetek létének alapja lenne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását