2024. május 9. - Gergely

Bakai méltatlankodik

Baka András nem tudja az okát, hogy pontosan mi és miért történt a parlamenti szavazáskor, amikor a köztársasági elnök jelöltjeként nem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
2008. június 9. hétfő 08:05 - Hírextra
"Bár ez nyilvános megméretés volt, de amikor kijöttem az ülésteremből, az volt az érzésem, a szavazás nem szakmai kvalitásaimról, nemzetközi megítélésemről, ismertségemről szólt, s nem tartalmazott értékítélet" - mondja a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban a neves jogász. Szerinte pártpolitikai érveket és félelmeket vele kapcsolatban értelmetlen felvetni, szakmai megmérettetése pedig nemzetközi bírói tevékenysége alatt többszörösen is megtörtént, s korábban igazgatási vezetőként sem vallott kudarcot. "El tudom képzelni ugyanakkor, tartanak egyesek az ismeretlentől, tudok álhírekről és rólam szóló félretájékoztatásokról" - tette hozzá.

Baka András az interjúban elmondta, hogy a parlamenti választási procedúra óta nem találkozott Sólyom Lászlóval, és kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy vállalná-e ismét a jelölést. "A jövőre vonatkozóan nem szeretnék spekulációkba bocsátkozni. Szükséges, hogy a parlamenti pártok is belássák, kétharmados többség nélkül nincs megoldás, akár az OIT véleményének figyelembevételével, akár anélkül" - mondta.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács üléséről szólva, ahol nem kapta meg a támogatást a jelölés kiemelte: heten szavaztak ellene, hatan mellette, s két érvénytelen voks is akadt. "De azt máig nem tudom, minek alapján döntöttek, mert velem ezt senki sem közölte. A sajtóban ugyanakkor úgy kommunikálták az eljárást, hogy az "alkalmatlanságomról" döntött a grémium. Holott eredendően egy koncepció megítéléséről lett volna szó" - mondta Baka András.

Az Országgyűlés május 26-án elutasította a köztársasági elnök jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnökének posztjára, Baka András nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

A képviselők 170 igen szavazattal, 191 ellenében utasították el Baka Andrást, akit Sólyom László köztársasági elnök április 30-án jelölt főbírónak.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak hatéves megbízatása június 24-én jár le. Az új főbírót az államfő jelöli és az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg.

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF a szavazás előtt jelezte, hogy nem támogatja Baka András megválasztását, a Fidesz és a KDNP támogatásáról biztosította a főbírójelöltet. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács május 6-án arról adott tájékoztatást, hogy nem támogatja Baka Andrást, az öt táblaelnök később viszont egységesen kiállt a főbírójelölt személye mellett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását