2024. május 7. - Gizella

Szigorodnak a doppingszabályok

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangú döntést hozott: a pekingi játékok rajtja előtt valamennyi magyar olimpikonnak alá kell írnia egy dokumentumot, amelyben nyilatkozik arról, hogy van-e TUE-engedélye, túlesett-e a kötelezően előírt négy d
2008. június 6. péntek 17:30 - Hírextra
Ezen túlmenően a versenyzők aláírásukkal igazolják, hogy ismerik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a MOB részvételi és doppingellenes szabályzatát, a korábban aláírt sportolói szerződés valamennyi részletét, továbbá az olimpiai esküt. Végül valamennyi olimpikon szignójával hitelesíti, hogy doppingmentesen készült és úgy is fog versenyezni Pekingben. Ezt a nyilatkozatot meg kell erősítenie a sportoló edzőjének, keretorvosának, szövetségi kapitányának és szövetségi elnökének is. Az elnökség döntése értelmében bárki, aki nem írja alá ezt a dokumentumot, nem utazhat a pekingi játékokra.

Schmitt Pál elnök ezzel kapcsolatban megjegyezte: a MOB a maga eszközeivel mindent elkövet, hogy a sportolók megismerjék az összes szabályt. A vezetők épp ezért az elkövetkező hatvan napban sorra járják a válogatott keretek összetartásait, és felhívják a sportolók figyelmét arra, minden eddiginél keményebb ellenőrzés várható Pekingben.

A szabályzatot Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató ismertette az elnökség tagjaival. Kiemelte, a falu megnyitásától (július 27.) a záróünnepség végéig (augusztus 24.) valamennyi akkreditált sportolót bárhol, bármikor ellenőrizhetnek, a föld bármely országában, tehát ha már nem tartózkodik Pekingben, akkor is. Naponta akár többször, a sportolóknak pedig immáron órára lebontott holléti nyilvántartást kell vezetniük. Az ellenőrök csak a mintavétel helyszínét adják meg e nyilvántartás alapján, és két órán át várakoznak: ha a sportoló nem jelenik meg, mulasztást követ el, és - ellentétben az olimpián kívüli időszakkal, amikor a harmadik alkalom jelenti a vétséget - két mulasztás is elég az eltiltáshoz.

A játékokon egyébként az egyéni sportokban az első öt helyezettet automatikusan vizsgálják, és számonként további két sportolót. A csapatsportokban pedig az érmesek közül három-három főt ellenőriznek. Itthon eddig a MACS által nyilvántartott 178 olimpiai kerettag körében 357 vizsgálatot végeztek - eddig valamennyi negatív eredményt hozott.

Kamuti Jenő főtitkár jelezte, a jelenlegi 160 fős csapat bővülhet, ugyanis hét sportágban szerezhetőek még kvóták. Kerékpárban elképzelhető, hogy indulhat egy női versenyző az országúti versenyben, míg teniszben a Roland Garros után hirdetnek eredményt. Szávay Ágnes biztosan ott lesz egyéniben, párosban pedig elképzelhetően Arn Gréta csatlakozhat hozzá. Atlétikában és úszásban július közepéig teljesíthetők a szintek, evezésben, triatlonban és íjászatban még egy utolsó verseny van hátra a kvalifikációs időszakból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását