2024. március 29. - Auguszta

Hiller elbocsátaná az SS-es igazgatót

Az igazgatóválasztásról hozott döntés felülvizsgálatára szólított fel Hiller István. "Aki SS-egyenruhát visel, szimbolizál, a Waffen-SS egyenruhája a világon mindenütt a fasizmus, a náci hadsereg szimbóluma. Ilyen egyenruhában tetszelgő, zavaros gondolato
2008. június 5. csütörtök 11:46 - Hírextra
A két önkormányzat döntése értelmében Kosaras Péter Ákos, az interneten tavaly SS-egyenruhában látható hadtörténész, középiskolai tanár irányítaná augusztus 1-től a Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi iskola munkáját.

A miniszter közölte, ha egy ilyen embert alkalmaznának az iskola vezetésére, az megbélyegezné a településeket a magyar önkormányzatok közösségében. Mint mondta, bízik benne, hogy az önkormányzati képviselők belátják, mit jelenthet ez. Ezt a kérdést a két érintett településen kell megoldani - tette hozzá.

Tordas és Gyúró önkormányzata a magyar önkormányzati közösség két megbecsült tagja, két olyan közösség, amely a hétköznapokban biztosította az ott élők zavartalan életét. Ez a döntés ebből a közösségből kiemelte - mutatott rá a tárcavezető.

Hiller István azt mondta, hogy a kérdésbe a jogszabályok értelmében közvetlenül nem szólhat bele, ugyanakkor oktatási miniszterként felel az oktatásügy színvonaláért.

Hangsúlyozta: egyetért a Történelemtanárok Egyesületének állásfoglalásával, történészként és történelemtanárként csatlakozik hozzá. Helyesnek tartotta azt is, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosa hivatalból vizsgálatot indított, ebbe semmilyen módon beleszólni nem kíván, várja annak eredményét.

Úgy vélte, korábban helyesen döntött az az egyházi fenntartású oktatási intézmény, amikor megszüntette a munkaviszonyt az érinett tanárral. Azóta semmi nem változott - jegyezte meg.
Soha sem a vasúti vagonoknál kezdődött a tragédia, - mondta a miniszter a deportálásokra utalva. Ezt Közép-Európában mindenkinek jó tudnia - tette hozzá.

Kosaras Péter Ákos korábban a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyetteseként dolgozott. Tavaly júniusban került fel az internetre az a kép, amelyen SS-egyenruhában volt látható. Akkor azt mondta, az egyenruhát egy történelmi játék kedvéért, hagyományőrző táborban öltötte fel. Az ügy kirobbanását követően felmentették a beosztásából az egyházi iskolában, majd a munkaviszonya is megszűnt.

A Történelemtanárok Egylete hétvégi állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte azt, ha egy tanár kirekesztő módon, kirekesztő szellemben tanít, különösen aggályosnak tartja ezt egy történelemtanár esetében. Ha valaki náci eszméket hirdet, burkoltan vagy nem burkoltan kirekesztő megjegyzéseket tesz, például "zsidózik", felmerül a szakmai alkalmatlanság kérdése - tette hozzá Miklósi László, a szervezet elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását