2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elkapták az idős néni kirablóit

Elfogta a rendőrség azt a három férfit, akik a gyanú szerint még vasárnapra virradóra raboltak ki erőszakkal egy idős asszonyt Perkátán - értesült a HavariaPress.
2008. június 4. szerda 12:12 - Hírextra
A Fejér megyei településen élő 77 éves sértettre éjfél után törte rá a családi háza ajtaját három, akkor még ismeretlen férfi. Az álmából felriasztott nőt többször pofon vágták és az ágyhoz szorították, miközben azt követelték: árulja el, hol tartja a spórolt pénzét. Az asszony nem válaszolt, erre a rablók átkutatták a házat, és meg is találták a nő spórolt pénzét, amivel aztán elmenekültek. A bántalmazások következtében az idős sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bejelentést követően a helyszínre elsőként kiérkező járőrök még a kérdéses utcában megállítottak egy Volkswagen Polót. Az elsődleges adatok ugyanis azt valószínűsítették, hogy az autóban ülőknek köze lehet a bűncselekményhez. Az autót vezető budapesti férfi azonban utasával együtt tisztázta magát, ennek ellenére ellene is eljárás indult, miután kiderült, hogy ittasan vezetett. A rendőrök időközben eljutottak a rablással ténylegesen gyanúsítható fiatalokhoz is: kedden délután előbb egy 19 éves helyi fiút állítottak elő, majd aznap este két, 18, illetve 27 éves társát is őrizetbe vették. A trió tagjaival szemben csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.
Forrás: Havaria Press
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását