2022. szeptember 28. - Vencel

A cégeknek is fejleszteniük kell, nem csak az államnak

A kutatás-fejlesztésre fordított állami hozzájárulás mértéke abszolút értelemben nézve nálunk ugyanannyi, mint Európában, azzal együtt is, hogy ma GDP-arányosan csak alig egy százalékot fordít erre a célra az ország.
2008. június 3. kedd 08:11 - Hírextra
Az egy százaléknyi GDP-arányos ráfordítás ugyan elmarad a 2-2, 5 százalékos európai átlagtól, s a japán és dél-koreai 4-4, 5 százalékos átlagtól, de ennek az elmaradásnak az összetevőit is vizsgálni kell - mutatott rá a miniszter, hozzátéve: az állami hozzájárulás Magyarországon körülbelül az összes ráfordítás 70 százalékát teszi ki, s csak a fennmaradó rész a cégeké, az iparé, holott ez Európában éppen fordítva van.

A fejlődési csapdából az jelentheti a kiutat, ha a társadalommal, az iparvállalatokkal meg lehet értetni, hogy "ez egy jó befektetés, amelyre többet kell áldozni" - fejtette ki Molnár Károly, aki interjújában azt is érzékeltette, hogy az a "filozófiája", hogy nem kutatóhoz kell témát keresni, hanem témához kutatókat.

"A pénzeket koncentrálni kell: kiemelt projektekhez kell megfelelő szakembereket keresni, amibe be kell vonni a megfelelő iparvállalatok résztvevőit" - nyilatkozta a Népszavának a tárca nélküli miniszter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását