2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szurkolói rendbontás a Fradi meccsén

Rendbontások miatt két embert előállított a rendőrség a Baktalórántháza-Ferencváros NB II-es labdarúgó-mérkőzésen, egy szurkolót pedig a mentők szállítottak kórházba súlyos sérüléssel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője
2008. június 2. hétfő 13:36 - Hírextra

A vasárnapi bajnoki találkozón a súlyosan sérült néző egy általa előidézet baleset során sebesült meg, miután felkapaszkodott a lelátót és a játékteret elválasztó rácsra, ami felhasította a kezét - mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy tájékoztatása szerint az egyik előállított, egy szabolcsi férfi a vendégszektorban a kerítést rángatta és rugdosta, ezért garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vették.

A szóvivő hozzátette: az előállítás során egy másik férfi megpróbálta megakadályozni, hogy társát beültessék a rendőrautóba, majd nem volt hajlandó igazolni magát. Végül őt is előállították ésgyorsított eljárásban húszezer forint pénzbírságot szabtak ki rá.

A szabálysértési őrizetbe került embert bíróság elé állítják.
A labdarúgó-mérkőzést a szakértői bizottság nem minősítette kiemelt kockázatúnak, ezért a rendőrség csak a baktalórántházi sporttelep külső biztosítását látta el, a meccs alatti rendbontások miatt - az előállításokat kivéve - többször a biztonsági emberek léptek fel a szurkolókkal szemben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását