2024. március 29. - Auguszta

Csütörtökön kezdődik a POSZT

Nagy az érdeklődés a csütörtökön kezdődő VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) iránt: a versenyprogramokra a jegyek kilencven százaléka elkelt, de több nagytermi produkcióra és az off-programokra lehet még belépőt kapni - közölte a jegyirodát ve
2008. június 2. hétfő 16:55 - Hírextra
Stenczer Béla elmondta: a kamara és stúdiószínházi darabok többségére egy-két nap alatt elfogytak a tikettek, már csak az Urbi et Orbi és az Yvonne, burgundi hercegnő című előadásokra van néhány kiadó hely. Aki most szeretne belépőt és választása a nagytermi produkciók közül az Ivanovra, a Fotelra, vagy A nagyratörőre esne, kifejezetten jó helyek közül is válogathat, a többi darab esetén szinte csak a karzaton ülhetne - tette hozzá.

Megjegyezte: annak sem kell csüggednie, aki esetleg "lemarad" a versenyprogramokról, hiszen a színvonalas off-programokra a múlt héten kezdték el árusítani a jegyeket, még minden előadásra várják az érdeklődőket.

Simon István fesztiváligazgató arról tájékoztatott, hogy "minden összeállt, minden adott ahhoz, hogy az idei POSZT a korábbi évekhez hasonlóan az elvárt magas színvonalú szórakoztatást nyújtsa a közönségnek". A találkozó 10 napja alatt 40 helyszínen 260 rendezvényt terveznek, a fellépő művészeknek és segítőiknek napi mintegy 340 szállodai szobát foglaltak le.
A június 5-én kezdődő fesztivált a tervek szerint Hiller István kulturális miniszter és Tasnádi Péter, Pécs polgármestere nyitja meg, majd a Sebő együttes ad koncertet.

A versenyprogramban 16 produkció szerepel. A magyar színházi világ legnagyobb eseményén látható darabokat Kukorelly Endre író választotta ki 141 hazai és határon túli előadás közül. A színházi előadások mellett 180-200 úgynevezett off-program, vagyis több koncert, kiállítás, táncprogram és egyebek mellett közönségtalálkozó is lesz.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint az idei POSZT költségvetése 174,5 millió forint, melyből 75-75 milliót a város és a kulturális tárca biztosít, a többit a szponzori hozzájárulások fedezik. Így a büdzsé a tavalyinál 30 millióval, a 2006. évinél 9 millióval több, lehetőséget adva a fesztivál magas színvonalú megrendezéséhez.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy ötvenezer látogatót vonz, ebből több mint nyolc és félezren láthatják a versenyprogram előadásait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását