2024. április 19. - Emma

Turisztikai abszurd

Hétszázötven font (kb 950 euró) kártalanítást ítélt meg a közép-angliai Stoke város bírósága egy brit turistának, aki nehezményezte, hogy egy görögországi szállodában túl sok volt a német és a programok szervezésének csak az ő igényeiket vették figyelembe
2008. május 31. szombat 09:38 - Hírextra
Mint a Daily Telegraph és a The Sun című brit lapok szombati számából kiderül, a 47 éves David Barnish 4000 fontot (5100 eurót) fizetett, hogy feleségével és három lányával Kosz szigetére utazzon 2007. májusában. A család azonban nem tudott részt venni a programokban, mert azokat kizárólag német nyelvű vezetéssel szervezték. Ez még az olyan foglalkozásokra is vonatkozott, mint a szörf-, vagy a jógaoktatás, sőt, a szállodai tv-ken is csak a német nyelvű csatornák voltak beprogramozva.

Barnish ezek után beperelte a Thomson brit idegenforgalmi irodát szerződésszegés címén, arra hivatkozva, hogy a cég nem közölte vele: a Grecotel Park szállodának vendégei szinte kizárólag németek.

"Nem vagyok rasszista. Nem szerettem volna családomat olyan szállodába vinni, amelyet angol turisták özönlöttek el" - magyarázkodott a lapoknak a "károsult".

"Sajnáljuk, hogy Barnish úr nem tudott úgy szórakozni, ahogyan remélte, vakációja során" - közölte a Thomson szóvivője. Arról azonban nem szóltak a jelentések, hogy a brit család, német és feltehetően görög nyelvtudás hiányában hogyan ütötte agyon az időt a szépséges szigeten.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását