2022. május 28. - Emil, Csanád

Óriáspandák tűntek el a földrengésben

A világ legnagyobb rezervátumának tekintett Pajsujcsiang (Baishuijiang) nemzeti park mind a 102 óriáspandájának nyoma veszett a május 12-i pusztító földrengés után. A Kanszu (Gansu) tartományban lévő nemzeti park mindössze 250 kilométerre fekszik a földre
2008. május 29. csütörtök 13:58 - Hírextra
A földcsuszamlások miatt a térségben az utak még mindig járhatatlanok, ezért a gondozóknak egyelőre nem sikerült kimenekíteniük a veszélyeztetett állatokat.

A pandákat tanulmányozó 16 fős kutatócsoport a földrengés alatt állítólag hallotta az állatok visítását, miközben a hegyekből sziklák zúdultak alá, és tövestül dőltek ki a fák.

A tájban bekövetkezett változás és a legfontosabb élelemforrásnak számító bambuszerdők sérülése megváltoztathatta a pandák életvitelét - mondta Huang Cseng-hsziang (Huang Chengxiang) a Pajsujcsiang Rezervátum igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy a természeti csapás a pandák párzására is kihatással lehet, ugyanis a védett állatok általában májusban választanak párt maguknak.

Huang szerint amint az utak járhatók lesznek, mentőcsapatot küldenek a pandák felkutatására.
Az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) és a nyugat-kínai Szecsuan (Sichuan) tartományok határvidékén fekvő 223 ezer hektáros Pajsujcsiang Nemzeti Parkot 1978-ban alapították, jelenleg mintegy 10 kiemelten veszélyeztetett állatfajnak, többek között az arany piszeorrú majomnak (Rhinopithecus roxellanae) nyújtanak védelmet.

A kínai erdészeti hivatal adatai szerint Kínában legkevesebb 1590 panda él természetes élőhelyen, Szecsuan, Kanszu és Senhszi (Shaanxi) tartomány hegységeiben.

A földrengés következtében legtöbb kárt szenvedett Vencsuan járásban található Volung (Wolong) rezervátum 86 pandája és a csengtui (Chengdu) kutatóállomáson nevelt 60 panda szintén jól van - közölte az állami erdészeti hatóság.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását