2024. április 20. - Tivadar

GYED, GYES, TGYÁS & TSI

Gyermeket vállalni nagy kaland és egyben óriási felelősség. Rengeteg türelemre, gondoskodásra van szükség, azonban önmagában ez nem elég, valami még kell: pénz. Sok pénz. Sorozatunkban kikalkuláltuk, mennyibe kerül megszülni, felnevelni és útjára engedni
2008. május 29. csütörtök 14:30 - Mohai Szilvia
A gyermekek felnevelése borzasztóan drága, mégis milliók vállalják ezt a feladatot, és nem gondolnak bele, mekkora kiadás lesz ez a számukra. Nem is kell, hiszen a befektetett pénz és energia busásan megtérül, legalábbis én még egyetlen szülőtől sem hallottam olyat, hogy megbánta volna, hogy gyermeket vállalt. Érdekességképp végigvettük, mennyibe kerül egy gyerek: a terhesgondozás, a szülés, az iskolás évek, az egyetem: mennyit költünk, míg felnő, és végül elhagyja a szülői házat. Sorozatunk első öt részében végignéztünk minden apró és nagyobb kiadást, és végül huszonhatmillió forintban állapítottuk meg egy gyermek felnevelésének költségét. A hatodik, befejező azt vizsgáljuk, mennyit vonhatunk le ebből a huszonhat millióból, azaz milyen segítséget kapunk az államtól (GYED, GYES), illetve gyermekünktől (diákmunkát vállal, hogy ne tőlünk kelljen kérnie nyaralásra; jól tanul, hogy kapjon ösztöndíjat).

A szülőt anyagi jogon járó, illetve biztosítási jogviszonyhoz kötött támogatások illetik meg. Előbbiek a családi pótlék, az anyasági támogatás, a GYES, a GYET (gyermeknevelési támogatás főállású anyáknak) és a fiatalok életkezdési támogatási, míg az utóbbiak közé tartozik a GYED és a TGYÁS.

Anyasági támogatás

Anyasági támogatásra a szülést követően az az édesanya jogosult, aki a terhesség alatt legalább négy alkalommal terhesgondozáson vett részt. A támogatás egyszeri juttatás, összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszázhuszonöt százalékával; ez jelenleg hatvannégyezer forint.

TGYÁS

Terhességi-gyermekágyi segélyre az az édesanya jogosult, aki a szülést megelőző két éven belül legalább száznyolcvan napon át biztosított volt. Az ellátás a szülési szabadság időtartamára, százhatvannyolc napon keresztül jár. A segély összege a napi átlagkereset hetven százaléka, amelyből személyi jövedelemadó-előleg kerül levonásra. A jelenlegi napi átlagkereset körülbelül ötezer-ötszáz forint; ha ennek a hetven százalékából levonjuk az SZJA-t, és a százhatvannyolc nap időtartamot nézzük, összesen ötszázharmincezer forintot kapunk.

GYED

Gyermekgondozási díjra jogosult a gyermeket saját háztatásban nevelő szülő, aki a gyermekgondozási díj igénylését megelőző két éven belül legalább száznyolcvan napon át biztosított volt. A GYED legkorábban a szülési szabadság lejártát követő naptól vehető igénybe, és a gyermek második életévének betöltéséig jár. A gyermekgondozási díj összege a napi átlagkereset hetven százaléka, melynek felső határát, a mindenkori minimálbér kétszeresének hetven százalékában határozták meg. Jelenleg ez bruttó kilencvenhatezer-hatszáz forint, amelyből személyi jövedelemadó-előleg és nyugdíjjárulék kerül levonásra, tehát a végső összeg hetvenezer-harmincöt forint, amely a két év időtartamot nézve összesen egymillió-hatszáznyolcvanezer forint.

GYES

Gyermekgondozási segélyre jogosult a szülő, a nevelőszülő, vagy a gyám, saját háztartásában nevelt gyermeke harmadik életévének betöltéséig. Súlyosan fogyatékos gyermek esetében tíz évig, ikergyermekek esetén pedig a tankötelessé válásig jár a támogatás. A gyermeket közös háztartásban nevelő szülők bármelyike igénybe veheti az ellátást. A GYES havi összege megegyezik az öregségi nyugdíj legkisebb összegével. Ez jelenleg huszonnyolcezer-ötszáz forint, melynek a nyugdíjjárulék levonása után keletkező, nettó összege: huszonötezer-hétszázkilencvenkét forint havonta, tehát a három év alatt kilencszázhuszonnyolcezer forint.

Családi pótlék

Családi pótlékra jogosult a gyermeket a saját háztartásában nevelő szülő a még nem tanköteles, tankötelessége megszűnéséig a tanköteles, illetve az általános, közép- vagy szakiskolai tanulmányokat folytató gyermek után. Saját jogon családi pótlékra jogosult többek közt a közoktatási intézményben tanuló, nagykorú személy annak a tanévnek a végéig, amelynek időtartama alatt betölti a huszonharmadik életévét. Tehát számolhatunk huszonhárom évvel a családi pótlék összegének kiszámolásakor, melynek összege egygyermekes család esetén (eddig is egy gyermek költségeit vettük tekintetbe) jelenleg havi tizenkétezer-kétszáz, azaz összesen hárommillió-háromszázhetvenezer forint.

Fiatalok életkezdési támogatása

Fiatalok életkezdési támogatására jogosult minden 2006. január 1-je után született magyar állampolgárságú, magyarországi lakhellyel rendelkező állampolgár. A támogatáshoz csak a gyermek tizennyolcadik életévének betöltése után lehet hozzájutni. Az alapösszeg negyvenezer forint, melyet a szülő folyamatos befizetésekkel növelhet.

Tankönyvtámogatás

Tavaly az iskolák az ingyenes tankönyvellátásra jogosultak számára biztosított költségvetési hozzájárulás mellet összes tanuló után fejenként ezer forintos általános támogatást kaptak. Hogy idén szeptemberben hogy lesz, nem tudom, de számoljunk évente ezzel az ezer forinttal, ami az iskolás évek alatt összesen tizenkétezer forint.

Ösztöndíj

Egyetemista vagy főiskolás gyermekünk jó tanulmányi átlag esetén ösztöndíjban részesül, melynek összege intézményenként más és más. S hogy mennyire más; remekül példázza, hogy egy bizonyos bölcsészkaron például kitűnő eredményért feleannyit kap az ember, mint máshol egy 2,5-ös átlagért. De számoljunk mondjuk havi húszezer forinttal, ami négy év alatt hétszázhúszezer forint. Rossz szociális helyzetben lévő családok csemetéje szociális és lakhatási támogatásra is igényt tarthat.

Jegyzettámogatás

Ez félévenként jár, és segít, hogy nagyobb kedvvel vásároljuk meg a jegyzeteket, amelyekből a vizsgákra készülünk majd. Számoljunk kétezer-ötszáz forinttal egy félévre, ami így a nyolc félévben összesen húszezer forint.

Bursa Hungarica

A Bursa Hungarica ösztöndíj a felsőoktatási intézményben tanuló hallgatónak jár, az önkormányzati ösztöndíjból és ez alapján az Oktatási Minisztérium által az önkormányzati ösztöndíjrésszel megegyező, de maximum ötezer forinttal kiegészített szociális ösztöndíjból áll. Az ösztöndíjat egy tanévre, tíz hónapra nyerheti el a diák, szociális rászorultságának mértéke alapján, a havi összeg körülbelül tízezer forint, tehát négy év alatt összesen négyszázezer forint.

Diákmunka

Ha gyermekünk van oly’ szorgalmas, iskolás évei alatt munkát vállal, hogy legyen némi saját pénze, el tudjon menni nyaralni, bulizni, iszogatni a haverokkal. De mivel azért ilyenkor még a tanulás az első, számoljunk csak egy-egy hónappal minden nyári szünetben a diák tizenhat éves korától (ekkortól vállalhat legálisan munkát). Az egyetem befejezéséig tehát hét év áll a rendelkezésére. Hatvanezer forintos havi fizetéssel számolva ez az említett hét év alatt négyszázhúszezer forintot szed össze diákmunkával.

Mindez összesen hétmillió-hétszáznégyezer forint huszonkét év alatt. Ha ezt nyolcmillióra kerekítve kivonjuk abból a huszonhatmillió forintból, amit számításaink szerint ezidő alatt a csemetére költöttünk, tizennyolcmillió forintot kapunk. Megéri? Ennyiért talán már vehetnénk egy használt Porschét is inkább. De az nem gondoskodna rólunk öregkorunkban. Szóval megéri? Naná.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását