2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Utolsó simítások és az elvárások

Négy nappal az MVM Öttusa Világbajnokság rajtja előtt már tényleg csak az utolsó simításokat végzik a verseny helyszínén, azaz a Puskás Ferenc Stadion Szoborparkjában. A legnagyobb kihívást egyértelműen a 25 méteres mobil medence felépítése és üzembe hely
2008. május 26. hétfő 18:55 - Malina Adrienn
A színültig töltött medencében egy napja már üzemel a saját – zárt rendszerű – vízforgató, szűrő-tisztító és vízmelegítő berendezés, ennek megfelelően megkezdődhetett a víz felfűtése. A számítások alapján a női selejtező napjára, május 29-re a víz hőmérséklete eléri a 26 fokot, így a szabályoknak megfelelő körülmények között úszhatnak a versenyzők.

A végső munkálatokat (az üzemeltetéshez szükséges berendezések elrejtését, a rajtkövek és az időmérő panelek behelyezését és az uszoda partjának burkolását) keddre ígérik a kivitelezők. Addigra felállításra kerülnek a lovas- és futópálya kordonjai, valamint a beengedő kapuk is. Külön helyet biztosítanak az akkreditált fotósoknak, akik így „karnyújtásnyi távolságból” készíthetnek felvételeket.

Elkészült a VIP- és Sajtótribün sátorfedése, a mozgáskorlátozott - kerekes székes - szurkolók tribünje, helyére került a VIP-vendégek kamionja, valamint beállították azokat a mobil konténereket is, melyekben az úszásra készülő sportolók öltözhetnek. A Németországból érkezett vadonatúj lovas akadályparkot már pénteken délelőtt felállították, hogy a tatai edzőtáborból hazatérő válogatott öttusázók a verseny helyszínén edzhessenek.



A szervezők hétfőn délelőtt csapatbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartottak, melyen a sajtó képviselői bejárhatják a helyszínt. A külső helyszíneken is az utolsó simításokat végzik, a lövészetnek és a vívásnak otthont adó két teremben pedig kedden-szerdán fejezik be a munkálatokat, így nincs akadálya annak, hogy csütörtökön elkezdődjön a budapesti MVM öttusa-világbajnokság. A leadott nevezések alapján 39 ország öttusázói küzdenek majd a helyezésekért. A hagyományos női (78 fő) és férfi (105) verseny első három helyezettje olimpiai kvótához jut, egyben pedig lezárul a kvalifikációs időszak, vagyis a viadal után válik véglegessé a pekingi mezőny.

A szoborparkban - melyben az úszás mellett, a lovaglást és a futást rendezik - a mobillelátókon mintegy kilencezer néző fér el. A szervezők bíznak abban, hogy a hagyományos verseny döntőire, szombatra és vasárnapra meg is telik majd a nézőtér. A versennyel egy időben öttusa-történeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a SYMA-csarnok folyosóin, a tárlat megnyitója csütörtökön délben lesz.

A Pont FM 88.1, sportadó révén szükségét érzi, hogy egy ilyen neves hazai esemény mellé álljon. Kulcsár Antal, a női szövetségi kapitány készségesen válaszolt és mondta el elvárásait, eddigi tapasztalatait a közelgő világbajnokságról.

Ezek olyan létesítmények, melyek meg fognak telni emberrel, és csodálatos atmoszféra lesz a versenyek során – kezdte a kapitány. - Egyedülálló rendezés, bár az olimpiával nem vetekedhet semmi. Ott lényegesen nagyobb lehetőség, van nézőszámra és teljesítményre is, de ezen a világbajnokságon is lehet bizonyítani.



A nézőknek mindenképpen szerencsés, de vajon a versenyzőknek is jó, hogy minden egy helyen lesz?

A versenyzőknek van egy olyan feladatuk is, ami kifelé nem látszik, se a nézők, se a kamerák nem látják. Ez annak a hatalmas zsáknak a hurcolása, amiben benne van a nyerget és a lovas pálcát kivéve, minden. Egy nagyon komoly súly, és ezt nekik kell cipelni, helyszínről helyszínre. Ennek most egy minimális távja lesz, ami a versenyzőknek mindenképp előnyös.

Mit vár a lányoktól? Hogy áll a felkészülésük?

Köszönöm jól vannak, jól vagyunk. Pontosan tudjuk, hogy mennyire vagyunk a versenytől. Nem csak a napok számából, hanem hogy mennyire vagyunk attól, amikor az igazi megméretetés megkezdődik. Csütörtökön reggel megtörténik a rajt, és úgy gondolom, bizakodva várhatjuk. Hivatalosan egyéniben az első hat hely megszerzése a cél, csapatban és váltóban pedig az 1-4 hely, de természetesen dobogóról álmodozunk.

Melyik lánytól várják a legjobb eredményt?

Vörös Zsuzsa a jelen versenyzője, úgyhogy őt említem elsőként, és rá gondolok, amikor az esélyekről beszélek. Rajta kívül vannak fiatal titánjaink, akiktől bármi kitelik.

Gyenesei Leila nemrég még sífutó volt, előtte triatlonozott, most pedig öttusázik. Ilyen jók a kvalitásai?

Nagyon tehetséges versenyző. Az előző sportágaiból sok jót és rosszat is hozott magával. Persze a rosszakról igyekszünk leszoktatni. Az előző versenyszezonban, – első öttusa évében – másfél évnyi felkészülés után megnyerte a junior országos bajnokságot, az utánpótlás, és a felnőtt országos bajnokságot is. Ez pedig mindenképpen jelent valamit. Azért van itt, mert kiválóan szerepelt a válogató versenyeken és várom azt a pillanatot, amikor elérkezik a képességei határához. Mi mindenben segítünk neki.



Ön szerint ki szerez még olimpiai kvótát a magyar lányok közül?

Aki még a dobogóra felkerül, az mindenképp egyéni kvótához jut, ami valószínűleg mindent ütni fog. Jelenleg Máthé Vivien áll a lehető legesélyesebb helyen, de nem lehetetlen, hogy a fiatalok közül valaki „beelőzi”. Mindenre megvan az esély.

A világbajnokságot szerdán a Papp László Sportarénában nyitják meg 19 órakor, csütörtökön a női, pénteken a férfi hagyományos verseny selejtezőjét rendezik, szombaton és vasárnap pedig a döntőkre kerül sor. Hétfőn és kedden a váltóversenyeket bonyolítják le. Jegyeket csak szombaton és vasárnap délutánra kell vásárolni, egyébként a belépés ingyenes.

A világbajnokság helyszínei és megközelíthetősége

Syma Sport- és Rendezvényközpont "C" és „B” csarnok 1146 Budapest, Dózsa Gy. út 1.Puskás Ferenc Stadion, Szoborpark. Megközelítés autóval: Dózsa György út–Thököly út kereszteződés felől az Istvánmezei út végénél (Kisstadion) lévő sorompós bejáratnál. Parkolás a Puskás Ferenc Stadion körül irányítottan. BKV-val: Metróval (M2), 1-es villamossal, 75 és 77-es trolibusszal, és a 95-ös busszal a Stadionok megállóig, onnan 3 perc séta a Puskás Ferenc Stadion irányába. Kerékpárral: A Városliget, a Hungária körút és a Keleti Pályaudvar felől a kijelölt kerékpárutakon.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását