2024. május 9. - Gergely

Sólyom: tét az igazságszolgáltatás jövője

A főbírójelölt-választás eredménye döntő hatással lesz a magyar igazságszolgáltatás helyzetére, különösen a bíróságok és a bíráskodás jövőjére - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a parlamentben.
2008. május 26. hétfő 20:06 - Hírextra
A jelölésnél abból indultam ki, hogy változásra van szükség az igazságszolgáltatásban és a bírói szervezet élén - fogalmazott az államfő az előtt, mielőtt megkezdődött volna a titkos szavazás Baka András személyéről. Hozzátette: ebben az elgondolásában megerősítették a Legfelsőbb Bíróság elnökével, továbbá az ítélőtáblák és a megyei bíróságok elnökeivel folytatott megbeszélései.

Mint mondta, tisztában volt azzal is, hogy mindegyik frakció szükségesnek tartja a változást, ezért olyan jelöltet állított Baka András személyében, aki szakmai és emberi kiválóságán túl ismeri az előtte álló feladatot, és aki a leginkább számíthatott a pártok konszenzusára is.

Sólyom László hangsúlyozta: kötelességének érzi, hogy az országgyűlési képviselők felelősségtudatára apelláljon, és felhívja a figyelmüket arra, hogy a jelölt elutasítása esetén a frakciók és a köztársasági elnök közös célja, az igazságszolgáltatás működésének változásai hosszú késedelmet szenvedhetnek.

Baka Andrást a pártok közül csak a Fidesz és a KDNP támogatja, míg az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem; megválasztásához kétharmados többségre van szükség.

Sólyom László köztársasági elnök április végén jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt bíráját.

A frakcióvezetők közül csak Navracsics Tibor (Fidesz) szólalt fel. Mint mondta, meghallgatták az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a táblabírók érveit, és a KDNP-vel együtt arra jutottak: támogatják Sólyom László mindhárom jelöltjét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását