2024. március 29. - Auguszta

Szakmai napot tartottak

Az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága május 22-én Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szakmai napot tartott. A rendezvényen tájékoztatást adtak a magyarországi TDM szervezeti rendszer kiépítéséhez szükséges egységes alapelvek
2008. május 23. péntek 11:03 - Hírextra

A program részeként először Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter és Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár köszöntötte a résztvevőket, majd Mányai Roland, az ÖM Turisztikai Főosztályának vezetője prezentáció keretében ismertette a TDM rendszer fejlesztési elveit, illetve céljait. A TDM szervezeti rendszer kialakítását ösztönző pályázatokról Horkay Nándor, a VÁTI Területi Tervezési és Értékelési Iroda igazgatója tartott előadást, valamint a résztvevők megismerkedhettek a TDM alapítás lépéseivel, továbbá a települési, illetve térségi szintű szervezetek gyakorlati tapasztalataival Szalóki Jenő, a Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság tagjától.

A rendezvényre meghívót kaptak az Önkormányzati Minisztérium vezetői, illetve érintett munkatársai, az Országos Idegenforgalmi Bizottság tagjai, a Regionális Fejlesztési Tanácsok, illetve a Regionális Fejlesztési Ügynökségek elnökei, a Magyar Turizmus Zrt. vezetői és érintett munkatársai, a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok elnökei és a TDM-mel foglalkozó munkatársaik, valamint a Regionális Marketing Igazgatóságok igazgatói és TDM-mel foglalkozó munkatársaik is.

A TDM rendszer felállítása mérföldkő lesz a turisztikai intézményrendszer átalakításában. A folyamat eredményeként ugyanis olyan turisztikai desztináció-menedzsment szervezeteket, illetve a térségi turisztikai szereplőket összekapcsoló hálózatokat alakítanak ki, melyek alulról felfelé építkezve, az önkormányzat, a turizmusban érdekelt vállalkozások, a lakosság, valamint szakmai és civil szervezetek önkéntességén alapuló egységként működnek, és a marketingen, illetve az információszolgáltatáson túl a termékfejlesztés és az adott térség összes turisztikával kapcsolatos szakmai és menedzsmentfeladatait ellátják. Kezdetben egy régióban 20-30 helyi, 3-5 térségi és egy regionális TDM szervezetet lehetne létrehozni.

TDM célokra 2007. és 2013. között 13,07 milliárd forint áll rendelkezésre a regionális akciótervekben. Nyár végén jelennek meg a helyi, illetve térségi desztinációs menedzsment rendszer felállítását célzó pályázatok. A kézikönyv és az érdeklődők munkáját segítő oktatási anyag elkészült, jelenleg az informatikai rendszerre vonatkozó szakmai ajánlás kidolgozása zajlik. Hamarosan elérhető lesz az ún. e-learning program, mely interneten keresztül, interaktív módon ad tájékoztatást az érdeklődőknek. A pályázatok a Balatont kivéve kétfordulósak lesznek, 80-85 százalékos támogatási intenzitással lehet számolni, a helyi szervezet felállításához 15-40, a térségi szervezethez 45-60 millió forintra lehet majd pályázni.

Cél, hogy a pályázat ösztönözze az alulról jövő turisztikai kezdeményezéseket és megteremtse az egységes hazai TDM rendszer működéséhez szükséges szakmai és fejlesztési keretfeltételeket.
A létrejövő TDM szervezetek tevékenységén keresztül a turisztikai célterületeket érintő alábbi legfontosabb feladatcsoportok koordinált, hatékony és eredményes ellátására lesz mód:

-Turisztikai tervezés, termék- és vonzerőfejlesztés, projektmenedzsment (pl. minőség-és szolgáltatásfejlesztés, innováció).

-Turisztikai információszolgáltatási, informatikai, foglalási-értékesítési és CRM rendszer kialakítása és működtetése.

-Marketing és kommunikációs kampányok tervezése (összehangolása, együttműködés) és gyakorlati megvalósítása (a régió turisztikai szereplői a turisztikai termékek fejlesztésével és piacra juttatásával kapcsolatos feladatainak ellátására egységes, összehangolt rendszert alakítsanak ki helyi és területi szinten).

-Turisztikai adatszolgáltatás, kutatás és monitoring-rendszer működtetése.

-Emberi erőforrás-fejlesztés: képzések, továbbképzési programok, szakmai tanulmányutak, konferenciák, szakmai találkozók szervezése, szemléletformálás.

-Menedzsment és egyéb adminisztratív feladatok biztosítása.

-A turisztikai szereplők tevékenységeinek összehangolása, a költségek csökkentése és működésük hatékonyságának növelése érdekében (partnerség és hálózatmenedzsment).

A szakemberek szerint a TDM szervezetek létrejötte az utóbbi évek legjelentősebb változását fogja jelenteni a magyarországi turizmus szervezeti életében, ami egyben jelentős szemléletváltást is magával hoz.

Kiadó: Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium

Forrás: OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását