2024. március 29. - Auguszta

Tornacsarnokot adtak át a tanévnyitón

A Szent-Györgyi Albert Gimnázium PPP-konstrukcióban elkészült tornacsarnokát adták át hétfőn Balassagyarmaton az intézmény tanévnyitó ünnepségén.
2008. szeptember 1. hétfő 11:10 - Hírextra
Csach Gábor (Fidesz), a város alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a szerződés értelmében a nyertes befektető, a Trend Építő Zrt. a beruházáson túl 15 évi üzemeltetést is biztosít az önkormányzati minisztérium és az önkormányzat szolgáltatási díja fejében.Ez az összeg évi bruttó 42 millió forint - tette hozzá.

A 990 négyzetméter alapterületű tornacsarnokban 580 négyzetméteres a küzdőtér, az öltözőket és a vizesblokkokat 260 négyzetméteren alakították ki, a játékteret speciális sportpadló fedi.
A létesítmény a sporttevékenységeken túl egyéb iskolai, valamint kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

Csach Gábor elmondta: 2005 végén még az előző önkormányzat döntött arról, hogy részt vesz a Nemzeti Sporthivatal XXI. századi létesítményfejlesztési programjában. A köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló PPP-konstrukcióban 2007 márciusában kötötte meg a háromoldalú szolgáltatási szerződést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Balassagyarmat önkormányzata és a közbeszerzési eljárás nyertese, a Trend Építő Zrt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását