2024. április 19. - Emma

Lesz elnökválasztás

Nem napolja el a tévéelnök-választást a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriuma amiatt, hogy az Országgyűlés a tervezettnél később választ új tagokat a testület elnökségébe - valószínűsítették az MTI-nek hétfőn nyilatkozó tagok.
2008. május 19. hétfő 18:28 - Hírextra
A pályázati kiírás szerint június harmadikáig kell megtartani az elnökjelölést, annak sikere esetén pedig a választást, az elnökjelölt megválasztásáról döntő nagykuratóriumi ülést azonban úgy kell összehívni, hogy a kijelölt időpont előtt nyolc nappal mindenki megkapja a meghívót. Márpedig ha az egyhetes halasztás után, jövő hétfőn választanak újabb testületi tagokat, nem lesz idő a határidő lejártáig a szabályos összehívásra - hangsúlyozták többen is.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn, a házbizottság ülése után jelentette be, hogy a tervezettnél egy héttel később, május 26-án szavaz a parlament a médiakuratóriumok kiegészítéséről, amit már a múlt héten elutasított a legnagyobb ellenzéki erő.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője döntésüket egyfelől a médiatestületek létszámbővítése jelentette évi több tízmilliós költséggel, másfelől jogi bizonytalanságokkal magyarázta. Érvelése szerint 2006-ban az MSZP és az SZDSZ közösen jelölt kurátorokat mind a rádióba, mind a televízióba. Ám ekkor - mint mondta - nem határozták meg azt, hogy a kurátorok közül kit tekintenek az MSZP és kit az SZDSZ delegáltjának. Most utólag mondják meg az arányokat, amit azonban "nem tudnak dokumentumokkal alátámasztani".

Az MTV kuratóriumi elnökségét - más közmédiumok tulajdonosi testületével együtt - azért kell kiegészíteni, mert az SZDSZ-nek a koalícióból való kilépésével felborult a kormánypárti és az ellenzéki delegáltak aránya. A médiatörvény szerint a kormánypárti és az ellenzéki delegáltaknak mindig egyenlő számban kell jelen lenniük a testületben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását