2024. május 10. - Ármin, Pálma

Elkártyázta az olimpikon a pénzjutalmat

A thaiföldi sport történetében minden idők legsikeresebb olimpiája a 2004. évi volt: Athénban a délkelet-ázsiai ország versenyzői súlyemelésben, tekvondóban és bokszban jeleskedtek. A sportrajongók remélik, Pekingben sikerül megismételni a három arany-, e
2008. május 19. hétfő 16:30 - Hírextra
Érdemes hajtaniuk a versenyzőknek, hiszen a népszerűség mellett komoly pénzjutalom is jár a dobogós pozícióért. Az első helyért például tízmillió baht, azaz mintegy 55 millió forintnak megfelelő összeg dukál.

Tanulva azonban a 2004-ben 64 kg-ban aranyérmes ökölvívó, Manus Bundzsumnong esetéből, a jutalomnak csak egy részét kapják azonnal kézhez a sikeres sportolók. A többit húsz éven át, havi részletekben utalják májd át a számlájukra. Bundzsumnong ugyanis az athéni olimpiai győzelemért kapott pénzt rövid időn belül kártyán és szerencsejátékon elvesztette, a maradékot pedig elbulizta. Hasonló eseteket megelőzendő döntött a thai olimpiai bizottság a részletfizetéses jutalom mellett.
Idén is elsősorban a nehézatlétikai számokban várnak dobogós helyezést az ázsiai ország sportszakértői, többek között az állítólag időközben megjavult Bundzsumnongtól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását