2024. március 29. - Auguszta

4 milliárdos áfacsalást derítettek fel

Több mint 4 milliárd forint áfát nem fizettek meg azok a cégek, amelyek az Egyesült Államokból és az Európai Unió több tagországból importáltak személyautókat Magyarországra - közölte Konta Tünde, ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának
2008. május 19. hétfő 17:03 - Hírextra
Az ügyben kilenc gyanúsítottat vett őrizetbe a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága, ellenük adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás és pénzmosás miatt folyik eljárás - mondta a nyomozás részleteiről Konta Tünde.

Kifejtette, hogy háromezer, Magyarországra importált autó után nem fizették meg az áfát. A behozatal után a járműveket a bűnözői csoport által működtetett cégeken keresztül értékesítették magánszemélyeknek és kereskedőknek, de tőlük már az áfával megnövelt összeget kérték. Az államnak azonban a forgalmi adót nem fizették be - mondta.

Az áfacsalással szerzett pénzt további gazdasági tevékenységük során felhasználták, így pénzmosással is gyanúsíthatók - mutatott rá Konta Tünde. Elmondta: a nyomozás során kiderült, hogy összesen 4,2 milliárd forint áfát nem fizettek be a háromezer autó után, a házkutatások során gázpisztolyokat, viperákat és 150 gramm amfetamin gyantát foglaltak le.

Sipos Jenő, szóvivő közölte, hogy az eddigi információk szerint a banda 2006 óta hozott be az országba autókat, fiktív cégeket nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában is alapítottak, tevékenységüket fiktív számlák kiállításával igazolták. Az elkövetők kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik az ügyben - mondta Sipos Jenő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását