2024. május 10. - Ármin, Pálma

Molnártalálkozó Túristvándiban

Malomkődobásban, búzahordásban és lisztcipelésben is összeméri tudását 15 molnárcsapat a IV. Nemzetközi Molnártalálkozón, amelyet szombaton rendeznek meg Túristvándiban, a mai is működő vízimalom udvarán.
2008. május 16. péntek 12:15 - Hírextra

A régi híres mesterséget visszaidéző rendezvényre mintegy háromezer vendéget várnak a szervezők - mondta Lakatosné Sira Magdolna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere pénteken az MTI-nek.

Az önkormányzati vezető kiemelte: Túristvándiba várják Európa legöregebb molnárdinasztiájának leszármazottját, egy katalán férfit, akinek 1470 óta minden családtagja kötődött a gabonaőrlő mesterséghez.

A spanyol molnárok mellett romániai és szlovákiai mesterek is részt vesznek a találkozón, s az ország minden részéből képviseltetik magukat az üzemelő malmok Túristvándiban.
A mai molnárlegények ügyességi versenyen mérik össze tudásukat, lesz például régi ételek készítése is, sőt a valamikori vidám molnárlány-kiszabadítást is visszaidézik az érdeklődőknek.
A polgármester tájékoztatása szerint gasztronómiai bemutató és kóstoló is várja a vendégeket, elkészítik a helyi vízimalomban kukoricából őrölt málékásás töltöttkáposztát, ami a szatmári molnárok híres specialitása volt egykor. Minden régi lisztes étel a menün szerepel majd. Várhatóan a kapros, túrós kenyérlángosnak lesz a legnagyobb sikere, hiszen a korábbi három találkozón is ezt a kemencében sütött tésztát kóstolták meg a legtöbben.

Természetesen egész napos kulturális program egészíti ki a szombati nemzetközi molnártalálkozót, énekesek, zenekarok, táncosok szórakoztatják a nagyérdemű közönséget. Este pedig táncházba várnak mindenkit, s virradatig szól a zene, rophatják a táncot, mulathatnak a molnárlegények.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását