2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Letartóztatták a megbízókat

Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, egy ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, mert a gyanú szerint csaknem két évig feketén, szakképesítés nélkül alkalmaztak 150 biztonsági őrt, és ezzel 150 millió forintos kárt okoztak - tájékoztatta a vám-
2008. május 15. csütörtök 16:05 - Hírextra

Egy őrzés-védelmi feladatokkal foglalkozó budapesti székhelyű vállalkozásnál és alvállalkozóinál - összesen 12 helyszínen - egy időben tartottak házkutatást a vám- és pénzügyőrök, mert a gyanú szerint 2006 nyarától mintegy 150 vagyonőrt alkalmaztak munkaszerződés nélkül - ismertette a múlt pénteki akció részleteit Sipos Jenő.

Közlése szerint az ily módon foglalkoztatottak többsége vagyonőri végzettséggel és vagyonvédelmi kamarai tagsággal nem rendelkezett, a havi bérüket pedig névre szólóan kiborítékolt készpénzben kapták meg.

Sipos Jenő megjegyezte, a munkáltató, hogy az ügymenet szabályosnak látszódjon, a vagyonőrök bankszámlájára utalta a bérüket, amit nekik viszont készpénzben még aznap vissza kellett fizetniük.
A vám- és pénzügyőrség szóvivője közölte azt is, hogy az alvállalkozók 2006 nyarától csaknem 400 millió forint értékben állítottak ki valótlan költségbizonylatokat megbízóiknak, és annak ÁFA-tartalmát a fővállalkozó jogosulatlanul vonta le. Összességében mintegy 60 millió forint ÁFA-t, a munkáltató által fizetendő járulékokból és egyéb közterhekből pedig több mint 100 millió forintot nem fizettek meg.

A pénzügyőrök a házkutatások során lefoglaltak 11 millió, már névre szólóan kiborítékolt készpénzt, két luxus terepjárót mintegy 35 millió forint értékben, valamint zároltatták az érintettek bankszámláit.
A Vám- és Pénzügyőrség öt személyt gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével: négy embert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, egy ember ellen pedig elfogatóparancsot bocsátott ki.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását