2024. február 22. - Gerzson

Ne haragudj, zsiráf!

Az ember életének három korszaka van: az „Apa, vigyél el az állatkertbe!”, az „Állatkert? Ne már, az olyan gyerekes!” és az „Állatkert? Menjünk, utoljára gyerekkoromban voltam!” A harmadik szakaszba érkezés örömére egy
2008. május 14. szerda 14:00 - Mohai Szilvia
A kőelefántos bejárathoz érve feltűnt, hogy a fél város fejében ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg a hétvége tartalmas eltöltését illetően. A kapun belépve ismerős látvány fogadott: igaz, utoljára csaknem tíz éve, gimnáziumi osztályommal jártam itt; de mégis rémlett valami, amint megpillantottam a padokat és a kis sétautakat. Komoly célokkal (Mindent, mindent megnézünk, ami itt van!) vágtunk neki utunknak.

Az első állat, amit megpillantottunk, néhány bivaly és varacskos disznó volt. A bivalyok rendkívül aktív tevékenysége (értsd: az alvás) eszembe juttatta, hogy az Állatkert látogatói hajlamosak azt hinni, hogy a létesítménybe belépve tömény akciót fognak látni, mint a moziban. Hogy az állatok majd futkosnak, bömbölnek/makognak/üvöltenek/visítanak, esznek, isznak, játszanak; egyszóval, szórakoztatják a közönséget. Na, persze. Egyhelyben ülnek, ide se néznek, alszanak; ha kint állunk, bemennek, ha pedig bent vagyunk az épületben, kimennek a kifutóba. Haragudnunk persze nem szabad rájuk ezért, hiszen nem a mi bosszantásunkra csinálják. Különben is, nekünk épp hogy szerencsénk volt; elég sok állatka aktivizálta magát, amikor nézegettük - ezt köszönjük is nekik -, leginkább étkezéssel kapcsolatos tevékenységeket végeztek: a majmok a kezüket nyújtogatták némi eleség reményében, a víziló a száját tátotta hatalmasra hasonló indíttatásból, a jegesmedve pedig valószínűleg már túl volt az evésen, ugyanis… szóval, a természet hívására válaszolt.

A tigriseket a legjobban egy kis faépítmény ablakaiból lehetett látni. Be is mentünk, ám az ablakok előtt gyülekező gyereksereglettől nem láttunk semmit. Mikor végre mi is beleshettünk, megértettük, mit néztek a kicsik olyan érdeklődve: a tigrispár épp házaséletet élt. Érdekes, egyetlen „Apa, ezek mit csinálnak?” sem hangzott el - úgy látszik, a mai gyerekek rendkívül felvilágosultak. A mókus és a borznyest sem voltak restek, már ami a látogatók szórakoztatását illeti: ők valószínűleg összebeszéltek, vagy szerénységük okán egyszerűen csak zavarba jöttek a rájuk szegeződőt tekintetektől: oda-vissza futkostak a ketrecükben, mint egy mérgezett egér, igen kedves, ám egyben komikus látványt nyújtva ezzel.

Az Állati randevúk elnevezésű programlehetőség nagyon érdekesnek ígérkezett: bizonyos időpontokban meg lehetett (volna) nézni az állatok etetését, futtatását, ha épp a helyszínen tartózkodunk (tartózkodtunk volna). A fókabemutatót viszont szerencsére sikerült elcsípnünk. Jacques, a fóka olyan ügyesen egyensúlyozta a labdát az orrán, és végzett vele mindenféle mutatványokat, hogy felmerült bennem: talán meg tudnánk ismételni azt az 1953-as 6:3-at, ha fókákkal töltenénk fel a magyar futballválogatott keretét.

Az egyik majom furcsa ízléséről tett tanúbizonyságot: míg társai vígan lakmároztak az eléjük tett gyümölcsből, ő a ketrec üvegéből próbált meg kiharapni egy darabot érdekes hangok kíséretében - és kevés sikerrel. Egy vakmerő szajkóval is találkoztunk: a semmitől meg nem riadó madár felszállt a farkasok ketrecére, azok pedig megkísérelték elkapni. Hogy végül sikerült-e nekik, nem tudom, mert a harc legvalószínűbb - és főképp véres - végkimenetelét nem vártuk meg. Néhány állatházban szabadon kószálhattunk a jószágok között, persze, csak óvatosan. A „Ne menjen közel az állatokhoz, mert harapnak” feliratot megpillantva körülnéztem, hogy kitől is kell félnem; mire megpillantottam az egyik, a helyiségben tartózkodó állatot jelző táblát: „Kékszárnyú réce”. Nem akartam a vérengző kacsa torkában végezni, így betartottam a szabályt. A ház másik lakóját, a lajhárt elnézegetve megértettem, miért használják az angolok ugyanazt a szót ezen emlősállat és a hét főbűn egyike, a restség leírására (sloth).

Sétánkba beiktattuk a nagy szikla megmászását, melynek tetejéről egyrészt gyönyörű kilátás nyílt a városra, másrészt rájöttem, hogy egyik következő életemben sem szeretnék zerge lenni. Az oroszlánok kifutójához érve üdvözöltük az immár nagylánnyá cseperedett Bóbitát, és elismeréssel adóztunk a nagyvadak hidegvérének: a lakhelyük mellett - kis túlzással élve - félpercenként elzakatoló vonatok sem tudták kizökkenteni őket nyugalmukból.



Hosszúra nyúlt sétánkba ezután egy kis pihenőt iktattunk be: leültünk a szajkók és társaik kalitkája mellé, egy büfébe sörözni. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy kisgyerek az édesapját hívogatja: „Apa, apa!” Körülnéztünk, de nem találtuk a hang tulajdonosát. Kiderült, hogy ott van mellettünk, csak rossz irányba néztünk, ugyanis a hang a kalitkából jött: az egyik, hangutánzásból jeles mátyásmadár ismételgette az Állatkertben valószínűleg a leggyakrabban elhangzó szót. A rövid szieszta után felkerekedtünk, hogy megnézzük a nemrég érkezett komodói sárkányt. Az Állatkert egyik alkalmazottja útba is igazított és egyben tájékoztatott, hogy ha egy tekintélyes, három méter hosszú gyík látványára számítunk, csalódni fogunk; a jövevény ugyanis még kicsi. A varánusz - akit sárga nyelve miatt hívnak sárkánynak, tudniillik ha kiölti, olyan, mintha tüzet okádna - valóban nem volt túl nagy, így elhatároztuk, hogy három-négy év múlva - ekkor éri el az ivarérettséget és az említett hosszúságot - visszatérünk, és újra meglátogatjuk.

Utunkat folytatva egy táblához értünk, amely elé kinyújtott karral odaállva összehasonlíthattuk szárny(kar)fesztávolságunkat egyes madarakéval. Megállapítottuk, hogy párom (majdnem) szirti sas, én pedig hóbagoly: így, ha ezentúl esetleg inkognitóban szeretnénk megjelenni valahol, e neveket használjuk majd. A tevék, lovak, birkák és kecskék megsimogatásával sétánk véget ért. Összegezve megállapítható, hogy az Állatkert nagyon sokat fejlődött, mióta legutóbb itt jártam. Igaz, több tervezett kifutó még nem készült el, de a parkosított részek és az állatok sokkal „emberközelibbé” tétele (hogy be lehet menni közéjük egy nagy terembe, nem pedig csak távolról nézni, ahogy egy kis ketrecben ülnek) valóban a vadon apró darabjává változtatta az intézményt. Szóval, nem bántuk meg, hogy eljöttünk; nem úgy, mint az az úr, aki az információnál jegye árát szerette volna visszakérni, mert nem látta az oroszlánokat és az elefántokat. Pedig ha jobban körülnézett volna, észreveszi, hogy van itt jó pár másik állat is, akiket érdemes megnézni.

Végezetül következzék az a rövid történet, amely megmagyarázza a cikk elsőre némileg furcsának ható címét. Ama bizonyos tíz évvel ezelőtti Állatkert-látogatás alkalmával néhány fiú osztálytársam büszkén mesélte, hogy kiszúrtak a zsiráffal: magukhoz csalogatták, majd mikor odament, adtak neki egy taslit. Annyira sajnáltam szegény zsiráfot, és egyben szégyelltem magam osztálytársaim helyett is, hogy megfogadtam: egyszer még biztosan visszatérek ide, hogy bocsánatot kérjek tőle. Erre most, tíz évvel a történtek után került sor. A zsiráf most is odajött - s bár nem tudhatom, ő volt-e az, de ha nem, biztosan átadja majd az üzenetem fajtársainak -, és olyan kedvesen nézett rám, hogy úgy hiszem: valóban megbocsátott.

Az Állatkertről
A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. 1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen állatkertje volt. Az állat- és növénykertként működő intézmény az ország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye: évente 1-1,1 millió fő keresi fel látogatóként. A korszerű állatkertek többségéhez hasonlóan fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, a természetközeli szabadidős program biztosítása, valamint a tudományos kutatás. Történetéből, és ezzel összefüggő sajátosságaiból adódóan további célkitűzései közé tartozik a kulturális örökség védelme és gazdagítása is. Budapest XIV. kerületében, a Városligetben, az Állatkerti körút 6-12. szám alatt található. Területe 1986 óta természetvédelmi terület. Honlapja: http://www.zoobudapest.com. (Forrás: Wikipédia)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását