2024. április 19. - Emma

Triatlon Eb: sikeres szereplés, keserű szájízzel

Hosszú évek óta nem látott sikereket ért el a magyar csapat a lisszaboni rövid, azaz olimpiai távú triatlon Európa-bajnokságon, ugyanakkor a kvótákért folytatott harc eredménytelensége mégis keserű szájízt ad a hétvégi kontinensviadalnak.
2008. május 12. hétfő 22:29 - Hírextra
A nőknél a még mindig csak junior korú Tóth Zsófia 11. lett, ezzel messze felülmúlta az elvárásokat, főleg azt figyelembe véve, hogy Molnár Erika óta, azaz legalább tíz éve nem volt ilyen előkelő helyen magyar versenyző az Eb-ken.

"Most vált érett sportolóvá, ezért a verseny után ünnepélyesen, az egész magyar csapat előtt oda is adtam neki egy jelképes homokozólapátot, mellyel azt kívántam neki jelezni, hogy most tette le azt, és nőtt fel az előtte álló feladatokhoz" - mondta Licskó Csaba tanítványáról, aki egy nappal később a Szalay Szandrát és Horváth Grétát is magában foglaló junior váltó befutó embereként hozta be a triót aranyérmesnek.

Szabó Zita 28. helyével ugyanakkor nem erősítette pozícióját az olimpiai kvalifikációs rangsorban, ráadásul legnagyobb riválisa, a finn Merja Kiviranta három hellyel előtte futott be. Bár a debreceni sportoló megnyugtató előnnyel így is indulási jogot érő helyen van, de ahelyett, hogy már bebiztosította volna részvételét, az utolsó két kvalifikációs versenyen, a madridi Világkupán és a vancouveri vb-n is hajtania kell.

"Továbbra sincs miért aggódni. Szabó Zitának nem sikerült ez a verseny, de nincs rossz formában, és megnyugtató az előnye. Ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor ott lesz Pekingben" - mondta Papp Zsolt, Szabó edzője.

A férfiaknál még rosszabbul alakult a kvótahelyzet. Az Eb előtt a harmadik olimpiájára készülő Kuttor Csaba a világ-, míg Lipták Tamás - ha honfitársának mégsem jön össze a kvóta - az európai rangsorban állt megfelelő helyen. Csakhogy a versenyen olyan történt, ami nagyon ritkán szokott: a kerékpározás során a mezőny - benne Kuttorral és Liptákkal - behozhatatlan előnnyel elengedett egy hétfős szökevénycsoportot. A magyarok pechére ebbe egy-egy olyan versenyző is belekeveredett, aki a világ-, illetve az európai ranglistán ugrott hatalmasat előre, letaszítva Kuttort és Liptákot a kedvező helyről. Kuttor ráadásul feladta a viadalt futás közben, míg Lipták 23. lett.
Kuttor ennek ellenére optimistán látja helyzetét. Elmondása szerint teljesen kimerült az elmúlt időszak során, hiszen 7 hét alatt hat versenyen indult, ezért nem bírt célba érni. Azonban most egy hónapon át folyamatosan készül, a madridi Vk-t is kihagyja, és mindent egy lapra tesz fel a vb-n.
"A vb-n meg kell előznöm a luxemburgi és a brazil ellenfelemet. Ez nem lehetetlen feladat, és ha sikerül, én leszek az elsőszámú tartalék. Az eddigi olimpiákon mindig volt visszalépés, így biztosra veszem, hogy ebben az esetben ott lennék Pekingben" - mondta a 32 éves miskolci triatlonos.
Tóth bravúros teljesítménye és Szabó "kvótaőrzése" mellett további örömforrást jelentettek a juniorok: a női váltó aranyérmével igazolta tehetségét, míg a nyolcadik Király Kristóf elvárásokat felülmúlóan szerepelt. Tóth Tamás érettségi vizsgái miatt kevesebbet készült, de így sem vallott szégyent, a korosztályból Bogdány Kenéz és Balogh Barbara okozott csalódást szereplésével a szakvezetésnek. Bár Szalay Szandrától is többet vártak, ő kitűnő úszó- és futóideje ellenére főleg kerékpáros bukása miatt lett csak 16.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását