2024. május 6. - Ivett, Frida

Materazzi bocsánatot kért

Nyilvánosan kért bocsánatot Marco Materazzi, az Internazionale labdarúgócsapatának hátvédje, amiért elhibázta a büntetőt a vasárnapi olasz bajnokin a Siena ellen, így győzelem helyett csak döntetlenre (2-2) végzett címvédő együttese, miáltal elmaradt a ba
2008. május 12. hétfő 14:52 - Hírextra
A döntés így az utolsó fordulóra maradt, hiszen az Intert üldöző AS Roma nyert, s egyetlen pontra zsugorodott a milánói gárda előnye, holott februárban még 11 pontos különbséggel biztos befutónak látszott.

A vasárnapi "iksz" után az ünneplésre készülő - a klub 16. elsőségét köszönteni akaró - Internazionale-hívek dühödten fogadták a siker elmaradását, s egy nagyjából kétszáz fős csoport megvárta a San Siro Stadion elől busszal távozó együttest. A csalódott drukkerek hatalmas füttykoncerttel jelezték elégedetlenségüket, majd kórusban kántálták a szerintük a focisták számára egyedül üdvözítő feladatot: "Dolgozzatok!"

A 11-est hibázó Materazzi fel sem mert szállni a buszra, mivel az ultrák megfenyegették, de kijutott a szidalmakból a vezetőedző Roberto Mancininak is, akinek a menesztéséről szóló pletykák újult erővel kaptak lábra most, hogy veszélybe került a bajnoki elsőség. Sokan tudni vélik, hogy még a Scudetto megszerzése sem feltétlenül menti meg Mancinit, akinek helyére állítólag bejelentkezett - és esélyes is rá, hogy az olasz tréner örökébe lépjen - a nemzetközileg vitatott megítélésű portugál Jose Mourinho, akinek tavaly ősszel kellett távoznia a londoni Chelsea kispadjáról, s azóta munkanélküli.
A 38., utolsó fordulóban amúgy az Inter a Parmánál, a Roma pedig a szintén a kieséstől fenyegetett Cataniánál vendégeskedik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását