2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Váralján nem lesz népszavazás?

Határozatban utasította el az illetékes Nagymányok körjegyzője azt az állampolgári népszavazási kezdeményezést, amely Váralja község telepfelszámolási programjára vonatkozott. Klausz Judit közölte: miután a beadvány több ponton nem felelt meg a vonatkozó
2008. május 9. péntek 11:27 - Hírextra
A határozat ellen az érintett 15 napon belül kifogással élhet a Bonyhádi Városi Bíróságnál - tette hozzá.

Arra a kérdésre, lesz-e lehetősége újabb kezdeményezésre a beadvány készítőjének, a körjegyző igennel válaszolt. Leszögezte ugyanakkor, hogy az esetleges újabb beadvány hitelesítéséről vagy elutasításáról csak annak ismeretében tud nyilatkozni.

Az MTI munkatársának arra a felvetésére, veszélyeztetheti-e egy már megnyert pályázati projekt végrehajtását egy arra vonatkozó népszavazás, Klausz Judit közölte: hivatalosan még nem értesült a nyertes pályázatról.

A váraljai tervek a település szélén álló, a helyiek által Pérónak nevezett szegénytelep felszámolására irányulnak.

Ficzinger Ágnes polgármester szerdán a távirati irodának elmondta, hogy az elmaradott körülmények között élő családok életkörülményeinek javítására a falunak egyetlen lehetősége van: ha a pályázaton nyert pénzből megindítanak egy komplex programot, amely az ott élők foglalkoztatását, közösségbe integrálását és lakáskörülményeinek megoldását célozza.

Hozzátette: az a magánszemély által elindított népszavazási kezdeményezés, amely a lakosság döntésétől tenné függővé, hogy az önkormányzat megvalósítsa elképzelését, aggodalommal tölti el. Úgy fogalmazott, a kezdeményezés alkalmas lehet az indulatok felkorbácsolására a magyarok, svábok, cigányok lakta településen, ahol mindezidáig békében éltek egymással a különböző etnikumok.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium csütörtökön közleményben értesítette az MTI-t arról, hogy a település sikerrel pályázott, telepfelszámolási programja 54,3 millió forintos támogatásban részesül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását