2024. április 19. - Emma

Táblaképek, mitológiai ösztönzéssel

A görög mitológia oroszlánfejű, kecsketestű és kígyófarkú istennője, Kiméra sugallja Helényi Tibor grafikus és festőművésznek azt a különös egységteremtő készséget, amely immár nyolc sorozat elkészítésére ösztönözte. Képein mégsem e különös lény, hanem em
2008. május 7. szerda 09:45 - Hírextra
Bár Helényi Tibor reklámtervezéssel is foglalkozik indulásától kezdve, az utca embere markáns falragaszairól ismerhette meg a hetvenes esztendők közepétől (1979-ben Az év legjobb plakátja díját is megkapta), az újságolvasók pedig a ma már nem létező Interpress Magazin kéthetenként általa tervezett borítóját várták munkái közülérdeklődéssel. Azóta időnkénti egyéni kiállításain - a Kiscelli Múzeumtól Pécsett a Széchenyi-téri galériáig avagy Budapesttől Berlinig - következetesen Khimaira témáját dolgozza fel, sajátos látásmóddal. Legfrissebb, immár nyolcadik variáció-sorozatát a témára Hajnali őrjárat elnevezéssel az Újlipótvárosi Klubgalériában láthatjuk, május 13-ig.

A grafikus és festőművész így vall erről a különféle formában mindegyre visszatérő motívumról:
- Évek óta folyamatosan dolgozom Khimaira, azaz Kiméra témáján. A görög mitológia különös lénye egyben a Nagy Istennő három részből álló szent évének jelképe. Ám én nem az antik mitológiai vonatkozások miatt választottam ezt, - az egész jelenségből engem tulajdonképpen a különbözőségekből születő egység érdekel. A sorozat egyes képei ugyanis több darabból állnak, a speciális keretekre feszített lenvászon alapra pedig olajfestékkel festek vagy teljesen üresen hagyom egyes részleteit. Ami a méreteket illeti, a festményeken síkmértani idomok mellett életnagyságú emberi figurák és lovak szerepelnek. Erről a nemes állatról azt írta C.G.Jung :"A ló a mitológiában és a folklórban általánosan elterjedt archeotípus. Állatként a nem emberi pszichét, az emberalattit, az animálisat képviseli." Marie-Luise von Franz szerint viszont a lovas számára "a ló ösztönünk legtisztább szimbóluma, hiszen hordoz minket. Ő az energia, amely folyamatosan támogatja a tudatos ént, anélkül, hogy az észrevenné...Élő mivoltunk általános érzése, az élet folyama, nem mi csináljuk, hanem az von magával minket." Ez a szabadon választott téma ugyanakkor csupán ürügy számomra, afféle szállítóeszköze a mondanivalónak.

- A szokatlan téma általános jellemzője, hogy több dolgot egyesít. Ehhez egyúttal rendhagyó formát is kialakított...

- A művészi koncepció fontos része, hogy a képek több táblából állnak és ezek a
táblák egymástól eltérő festői stílusok, esetleg egymásnak ellentmondó alkotói elvek kifejeződései. A figuratív, a hiperrealizmus festői foltokkal, heves ecsetvonások mértani szabályossággal konfrontálnak, szembeállítva az alapozatlan, nyers lenvászonnak a megfestett felületek közé behatoló, azokat tagoló mezőivel. Az alapozást épp ezért magam végzem, gondosan kikerülve a lenvászon teljesen alapozatlanul, nyersen maradt foltjait. A különálló és különböző stílusú táblákból összeálló képek új egésszé, képi totalitássá rendeződnek - zárta rögtönzött tárlatvezetését a festőművész, akinek például a Műcsarnok egykori, emlékezetes Klee-kiállításához tervezett arcképes falragasza a művész festett és vonalrajzos önportréjának meglepő, ámde annál hatásosabb összekombinálásával mindmáig a plakátgyűjtők kedvenc példánya maradt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását