A tévé nem hiába szemelte ki magának ezt a hivatást: a nézők számára nagyon izgalmas nézni egy-egy bűnügyi helyszín felderítését. Olyannyira megkedvelték a műfajt, hogy a sorozatnak több „testvére” is készült: az eredeti Helyszínelők mellett már itt vannak a New York-i helyszínelők, a Miami helyszínelők és a Tengerészeti helyszínelők is. Ezek az elhivatott zsaruk mindenféle pipettákat, pálcikákat és hasonló érdekességeket rejtő táskáikkal kivonulnak egy gyilkosság helyszínére, és begyűjtenek minden porszemet. Persze, ez csak tévé; a valóságban nem működik minden ugyanúgy. Az „igazi” helyszínelők munkája azonban ugyanolyan izgalmas, mint filmbeli kollégáiké. Arról, hogy pontosan milyen feladataik vannak, meddig terjed ki a hatáskörük, és szakmabeliként tudják-e élvezni a Helyszínelőket, Gárdonyi Gergely rendőr századost, a BRFK bűnügyi technikai osztályának vezetőjét kérdeztem. 
Milyen esetekhez hívják a helyszínelőket? Szakosodnak külön közlekedési balesetekre, személy elleni bűncselekményekre, vagy nincs így szétosztva a munka?
A közlekedési bűncselekmények kivételével minden más esetben mi, a BRFK Bűnügyi Technikai Osztálya (BTO) folytatjuk le a szemlét. Most volt egy változás a BRFK-n belül; korábban kétszintű volt a helyszínelés. A rendőrség három szintre épül: helyi, területi és országos szint létezik. Itt is úgy volt, hogy helyi szinten a kerületi kapitányságok végezték az illetékes területükön belül történt bűnügyek helyszíni szemléjét. Most ez a megváltozott, gyakorlatilag megszűnt a helyi szinten történő helyszínelés, és beolvadt a megyei szintbe. 2008. január 1-jéig a megyei szint, azaz mi végeztük a kiemelt szemléket; tehát fegyveres rablás, emberölés, rendkívüli halálesetek ügyében mi jártunk el. Ez a két szint összeolvadt, és létrejött egy nagy osztály, amely kilenc alosztályból áll, a szemlebizottságok pedig régiósítva lettek. Hat régió jött létre: kettő Budán, négy Pesten. Az egyes régió például az első, a második és a harmadik kerületet foglalja magába, a központ a harmadik kerületi rendőrkapitányságon van. Amely bűncselekmény az egyes régió illetékességi területén belül történik, annak a helyszíni szemléjét ők folytatják le.
Hogy zajlik egy helyszínelés? Valaki kihívja a rendőrséget, és a központban eldöntik, szükség van-e helyszíni szemlére? 
Mint az élet más területein, itt is van az ideális eset és a gyakorlat. Ideális esetben az állampolgár bejelenti, hogy mondjuk feltörték az autóját vagy betörtek hozzá. Kimegy egy járőr, és ellenőrzi, hogy valóban megtörtént-e a bűncselekmény, meghallgatja a sértettet, adatokat gyűjt, becsenget a szomszédokhoz, és megkérdezi, ki mit látott a kérdéses időpontban, közben pedig értesíti a szemlebizottságot. A bizottság - a bizottságvezető és a bűnügyi technikus - a helyszínre érkezik, és lefolytatja a szemlét. Előfordul azonban az is, hogy a járőr nem tud a helyszínre menni, így egyből a helyszínelő megy.
Hol ér véget a munkájuk? Begyűjtik a nyomokat, majd átadják a nyomozóknak?
Pontosan így megy; nem pedig úgy, mint a sorozatokban, ahol a helyszínelők nyomoznak is, de hát az a tévé, attól lesz érdekes a dolog. A valóságban a nyomozás másik osztályhoz tartozik. A bűnügyi technikus elvégzi a helyszíni szemlét; összegyűjti a különböző nyomokat, anyagmaradványokat, rögzíti az elváltozásokat, ujjlenyomatokat keres, DNS-t vesz, fényképfelvételeket készít. Ezután a szemlebizottság vezetője megírja a szemlejegyzőkönyvet; és a nyomokat, valamint a jegyzőkönyvet eljuttatják a nyomozókhoz; ők innen átveszik az ügyet.
Milyen képzésben kell részt vennie annak, aki ezt a szakmát választja? Egyáltalán meg lehet ezt tanulni? Hiszen például a jó megfigyelőképesség nem mindenkire jellemző. 
Aki helyszínelő szeretne lenni, annak először a rendőri végzettséget kell megszereznie, például egy rendészeti szakközépiskolában - ez egy kétéves iskola, szakközépiskolai vagy gimnáziumi érettségivel lehet jelentkezni - vagy a Rendőrtiszti Főiskolán. Ezután egy bűnügyi technikusi szaktanfolyamon kell részt vennie, amely vizsgával zárul. Aki azon nem felel meg, nem végezheti ezt a tevékenységet. Valamint, a tanfolyam közben is kiderülhet valakiről, hogy nem alkalmas erre a pályára; természetesen ez esetben sem végezheti tovább a képzést. A rendészeti szakközépiskolába és a Rendőrtiszti Főiskolába való bekerüléshez fizikai és pszichológiai teszten kell átesni, valamint a tanfolyami felvételinél is van egy beszélgetés, amelyből meg lehet állapítani az alkalmasságot; illetve valamennyire az ember maga is érzi, hogy neki való-e ez a szakma. Tehát, aki megfelel a vizsgán, annak be kell válnia helyszínelőként. Ez egy komoly vizsga: egynapos elméleti és kétnapos gyakorlati részből áll. Utóbbin egy helyszín be van rendezve a vizsgázóknak, amelyet fel kell dolgozniuk, majd pedig egy bizottság előtt beszámolniuk arról, mit miért rögzítettek a helyszínen, valamint mit miért hoztak, illetve nem hoztak el.
Egy helyszínre érve sokszor fogadja önöket borzalmas látvány (például egy szétroncsolódott holttesté), vagy csak a média túlozza el a hasonló bűncselekmények gyakoriságát? 
Akik személy elleni bűncselekményekkel foglalkoznak, természetesen gyakran látnak holttesteket. Persze, azok milyensége az esetek típusától függően más és más. Egy közlekedési baleset helyszíni szemléjén rendszeresen lehet látni roncsolt holttesteket, ezek frissebbek. A mi munkánk más jellegű: mi frissebb és régebbi testekkel is dolgozunk. A média valóban hajlamos kiemelni a durvább eseteket; de a valóságban is sok van belőlük. Hiszen nekünk minden olyan alkalommal ki kell mennünk szemlézni, amikor egy halálesettel kapcsolatban kétség merül fel a természetes okot illetően - ez pedig gyakran előfordul. Legyen szó öngyilkosságról, balesetről. Budapesten történik pár ilyen eset naponta, így az a szűk kör, aki ezzel foglalkozik, látott már sok mindent. Természetesen az ember mindig találkozik újabb és újabb halálnemekkel, de néhány év alatt azért a tipikus esetekben mindenkinek része van. Vannak szörnyű és kevésbé szörnyű látványok - természetesen ezt mint szakember mondom, hiszen egy átlagember számára egy holttest megpillantása már alapból borzalmas élmény.
Nyomok után kutatva a helyszínen honnan tudják megítélni, mit kell és mit nem kell rögzíteniük? Hiszen a begyűjtött tárgyak, anyagok egy részéről biztosan kiderül később, hogy valójában nincs közük a bűncselekményhez. El lehet kerülni a „felesleges” munkát, vagy ez a szakma egyszerűen ezzel jár? 
Sok nyomozati cselekmény van egy nyomozás során: a tanúk és a gyanúsított kihallgatása, a bizonyítási kísérlet és a többi. A helyszíni szemle ennek csak egy része, de nagyon fontos része. Ezért van az, hogy ez az egyetlen nyomozati cselekmény, amelyet a világon mindenhol a rendőrség egy külön szerve végez. Az összes többit végezheti a nyomozó, ezt nem; hiszen olyan speciális szakértelmet kíván, amelyhez külön iskola, képességek és tapasztalat kell. Természetesen az elején nem lehet megítélni, hogy melyik nyomnak lesz jelentősége. Azért persze meg kell próbálni az elkövető fejével gondolkozni - ezt tanítják is, gondolati rekonstrukció néven. De ehhez nem szabad mereven ragaszkodni.
Minden olyan elváltozást és nyomot rögzíteni kell, amely később fontos lehet - előfordul, hogy aztán mégsem lesz, de a lényeg, hogy lehetne. A nyomozás első óráiban képtelenség megmondani, hogy egy-két évvel később, a bírósági tárgyaláson lesz-e jelentősége annak a bizonyos tárgynak. Így „felesleges” munkáról nem beszélhetünk. Ésszerűtlenségeket persze nem szabad elkövetni: például, a bűncselekmény helyszínétől ötszáz méterre található cigarettacsikket nem kell begyűjteni, mert szinte biztos, hogy semmi köze az esethez. De amit konkrétan a helyszínen találunk, mind be kell hozni. Sokkal nagyobb probléma, ha egy fontos ujjlenyomatot nem hozunk el, mintha elhozunk kilencet, amelyeknek nincs jelentősége.
