2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyere ki a hegyoldalba

Sok ezren voltak kíváncsiak csütörtökön az egész délután tartó hagyományos tabáni koncertekre. A hegyoldalban a Kormorán, Török Ádám és a Mini, a Deák Bill Blues Band, a Hobo Blues Band Nagy Feró és a Korál lépett fel.
2008. május 2. péntek 08:55 - Hírextra
Az időjárás túlnyomórészt kedvezett a több évtizede rendszeresen megtartott programnak, s az utóbbi évek koncertjeihez képest jóval többen voltak kíváncsiak a veterán zenekarokra.

A 40 esztendős Mini, a 30 éve alakult Hobóék immár rendszeres fellépőknek számítanak a Tabánban, de nem újonc a később alakult Deák Bill Gyula együttese, a Beatrice és a Korál sem.
A közönség életkor szerint meglehetősen vegyes volt, nagyon sok volt a fiatal, illetve olyanok, akik a fellépőknél jóval később születtek.

A közönség a Hobo Blues Band programjától kezdve jött igazán formába. Ünnepelték az egy számra beszálló Deák Bill Gyulát, több dalba besegítettek. Hobóék az ismertebb dalok mellett a nemrégiben megjelent Senki falva című lemezükről is játszottak.

A legnagyobb sikere Nagy Ferónak volt: a Beatricével együtt többször visszatapsolták, a közönség végig énekelte dalaikat. Emiatt kissé megbomlott a koncertek eddig szigorúan betartott rendje, késéssel kezdett a Korál.

Nem volt szerencséje a programot záró zenekarnak, mert túl azon, hogy a Beatrice után kellett fellépnie, még az eső is távozásra indította a tömeget. A koncertekre a délután órákban kilátogatott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását