2024. május 9. - Gergely

Az írek fejlesztik a repterünket

A mezőkövesdi repülőteret magyar-ír befektetői csoport kezdi fejleszteni - írta keddi számában a Magyar Hírlap.
2008. április 29. kedd 08:45 - Hírextra

Szakmai és pénzügyi befektetőknek adja át üzemeltetésre három önkormányzat a mezőkövesdi repülőteret. Az 540 hektáron fekvő egykori szovjet katonai objektum területén polgári célú repülőteret, logisztikai központot, illetve gazdasági körzetet akar létrehozni az a magyar-ír befektetőcsoport, amely száz évre veszi bérbe az ingatlant az önkormányzatoktól.

A cikk szerint a befektetők vállalják, hogy három éven belül megkezdik a repülőtér, illetve az ipari központ üzemeltetését. A bérleti díjból Mezőkövesd, Mezőkeresztes és Miskolc részesül. A beruházás a tervek szerint egy év múlva kezdődne, eddig tart a szükséges építési és hatósági engedélyek megszerzése.

A befektetők elsősorban a főváros közelségére építenek, ugyanis Budapest az M3-as autópályán akár egy óra alatt is elérhető. A repülőterek üzemeltetői szerint a sármelléki és a mezőkövesdi légikikötő együtt, fapados légitársaságok fogadásával akár vetélytársa is lehetne Ferihegynek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását