2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kortárs összművészeti találkozó Veszprémben

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozót május 20-24. között Veszprémben; a fesztivál öt napja alatt 15 társulat mintegy 150 táncművésze lép majd fel - mondta Krámer György koreográfus, a fesztivál m
2008. április 28. hétfő 17:11 - Hírextra
A korábbi években a Tánc Fesztiváljaként ismert rendezvény döntően ma is táncművészek találkozója és már az egyik legrangosabb eseménye a kortárs táncművészetnek, de mára kibővült zenei és képzőművészeti programokkal is - tette hozzá Krámer György.

Kiemelte, hogy a fesztivál 11 éves történetében először a veszprémi önkormányzat három évre előre biztosította a szervezőket a találkozó támogatásáról. Az idei 2,3 millió forintos támogatást a városháza már át is utalta - hangsúlyozta a művészeti vezető, megjegyezve: nagy szó ez olyan időkben, amikor szinte minden művészeti fesztivál és kulturális műhely komoly anyagi gondokkal küzd.

A művészeti vezető elmondta: idén nagyon "erős vágyuk" volt, hogy ezt a "nem igazán populáris műfajt" kivigyék a város utcáira, tereire, így idén az előadások nagy része szabadtéren zajlik majd. A nyitónapon, május 20-án délután is látványos táncos felvonulás lesz a veszprémi belvárosban, s táncbemutatót tartanak együttesek a Séd Filmszínház előtti téren. Este a "Sédben" a Közép-Európa Táncszínház Karaván című előadásával nyílik meg az ötnapos találkozó.

A művészeti vezető a gazdag programkínálatból kiemelte Bozsik Yvette, valamint Ladányi Andrea társulatát, a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját, a már említett Közép-Európa Táncszínházat, a Tranzdanz és a Tünet együttest, a Duna Táncműhelyt, a Frenák Pál Társulatot, a Langaléta Garabonciásokat és a Co.ffein Projects elnevezésű, fiatal táncosokból álló csoportot.

A fesztiválon bemutatkozik Veszprémben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház "alakulófélben lévő" tánckara is - tette hozzá Krámer György.

Mint elmondta, az előadásokat fotóművészek fényképezik, s a fényképeket naponta bővülő kiállításon mutatják be, de a veszprémi képzőművészek munkáiból is nyílik tárlat. Bizonyosan közönségvonzó lesz a Mardi Gras Jazz Band szabadtéri koncertje és a Beat Cafe zenekar fellépése is - vélekedett a művészeti vezető.

A város utcáin és terein, valamint a Séd Filmszínházon kívül a városháza aulájában, a városi művelődési központban és a várban lévő műemléki Dubniczay-házban is lesznek előadások.
A zsűri elnöke idén is Jancsó Miklós filmrendező lesz, tagja Keleti Éva fotóművész, és remélhetően vállalni tudja a zsűrizést idén is Pongor Ildikó és Szakály György táncművész - mondta a művészeti vezető.

Porga Gyula, Veszprém alpolgármestere azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a város hosszabb távú megállapodást, támogatási szerződést köt azokkal a sport- és kulturális szervezőkkel, akiknek a rendezvényei régebb óta bizonyítják, hogy Veszprém "sport- és kulturális arculatának formálói, meghatározói". Ilyen az országos rangot kivívott veszprémi táncfesztivál is, azaz a kortárs összművészeti találkozó - tette hozzá.

Vándorfi László, a fesztivált szervező Pannon Várszínház igazgatója elmondta: 12-15 millió forintra tehető az ötnapos fesztivál költségvetése, ám ebből még csak a város 2,3 milliós és a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiumának 1,5 milliós támogatása a biztos, de számítanak számos helyi és megyebeli cég, intézmény szponzori segítségére is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását