2024. május 8. - Mihály

A BKV vezérigazgató-helyettesének leváltását követelik

Somodi László, a BKV közlekedési vezérigazgató -helyettesének azonnali leváltását követeli a cég szakszervezeteit képviselő sztrájkbizottság - olvasható a cég vezetőinek címzett levélben, amelyet szombaton megküldtek az MTI-nek.
2008. április 26. szombat 18:01 - Hírextra
A dokumentumban foglaltak szerint a vezérigazgató-helyettes a múlt pénteki sztrájk előtt - a szakszervezetek és a vállalat között - kötött megállapodást megszegve szabadságot adott olyan kollégáknak, akik sztrájktörőkként viselkedve villamosokat vittek ki a forgalomba, ezzel veszélyeztetve a maguk és a járművek épségét.

Ennek kirívó példája volt, amikor a 820 millió forintot érő Combino villamost egy olyan alkalmazott vezette, akinek nem volt ehhez megfelelő gyakorlata. A remízből való kiállás után rövidesen le is robbant a villamos - olvasható a levélben.

Somodi László - a szakszervezetek szerint - megszegte a megállapodást, amely szerint csak azon a vonalakon lehetett volna szolgáltatást indítani, ahol a járművek minimum 50 százaléka közlekedik a sztrájk alatt.

"Felszólítjuk a BKV vezetését, hogy azonnal hatállyal intézkedjen az ügyben" - olvasható a sztrájkbizottság levelében.

A BKV Zrt. szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a vezetőség hétfőn reagál a szakszervezetek levelére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását