2024. május 6. - Ivett, Frida

Készül a Tiltott város

Az olimpia kezdetéig a Tiltott város felújítása is elkészül. A császári palota épületeit a tervek szerint június végén adják át.
2008. április 24. csütörtök 09:04 - Hírextra

A 2003-ban indult renoválásra mintegy 400 millió jüant (több mint 9 milliárd forintot) fordított a kínai kormány. Az állagmegóvási és javítási munkák mellett az építők a mozgássérültekre is gondoltak, ugyanis a tíz legkedveltebb csarnokhoz lifteket építettek, a vakok kiszolgálásáról összesen kétszáz, speciálisan kiképzett idegenvezető gondoskodik majd.

Az öt éve tartó felújítás alatt a műemlék 30 ezer négyzetméteres területen volt látogatható, ez év végéig közel 400 ezer négyzetméternyi területet nyitnak meg a látogatók előtt, köztük a Legfelsőbb harmónia termét (Taihedian), amely egyben a császári palota legpompásabb és legmagasabb épülete.

"A palota hitelességének megőrzése érdekében a felújítás során - ahol lehetett - az eredeti alapanyagokat és technikákat alkalmaztuk" - mondta Csang Ko-kuj (Zhang Kegui), a múzeumegyüttes műszaki vezetője.

A kínai császárok a Ming-dinasztia (1368-1644) hatalomra kerülésétől egészen a Csing-dinasztia (1644-1911) bukásáig a tiltott városból irányították az országot. A többszáz éves épületek mázas tetőcserepei az időjárás viszontagságaitól sérültek, miközben a beázások miatt a fából készült szerkezetekben keletkeztek károk, az idők folyamán pedig a festett falak színei halványultak el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását