2024. október 14. - Helén

MSZP: a Fidesz elszívja a közpénzeket

Az MSZP szerint országosan működik a fideszes közpénzelszívás. Nyakó István, a szocialista párt szóvivője a Fidesz pénzügyi beszámolói kapcsán tartott sajtótájékoztatót szerdán Budapesten.
2008. április 23. szerda 16:35 - Hírextra

A legnagyobb ellenzéki párt csődközeli helyzetben van, több mint kétmilliárd forintos adósságot görget maga előtt - közölte az MSZP szóvivője a Fidesz 2006-os és 2007-es pénzügyi beszámolóira hivatkozva.

Mint mondta, a Fidesz 2006-ban másfél milliárd forint hitelt vett fel, és ebből az összegből csak kétmillió forintot törlesztett, ám 2007-ben újabb, négyszázmillió forintos hitelhez jutott, amiből pedig csak 112 millió forintot fizetett vissza.

Nyakó István kiemelte: az adatok alapján más megvilágításba kerülnek azok a "zsíros megbízások", amelyek Fideszhez közeli vállalkozói körök nyertek el fideszes önkormányzatoknál.

A szóvivő utalt Várhegyi Attilának, az Orbán-kormány egykori államtitkárának cégére, amely "busás" megbízások sorát nyerte el a Fidesz vezette önkormányzatoktól. Kitért arra is, hogy a szintén az ellenzéki párt által vezetett Nagykanizsa a XII. kerület volt fideszes vezetőjétől rendelt meg egy tanulmányt, amire semmi szüksége nem volt.

Tatabányán civil pénzek vándoroltak fideszes zsebekbe, a fővárosi V. kerület jogi ügyeit pedig a fideszes polgármester, Rogán Antal "fidelitas-os cimborája" intézi - közölte.

Nyakó István szerint egyértelművé vált, "miért ágál úgy a Fidesz az ellen, hogy a nemzetbiztonsági szolgáltatok kiterjeszthessék felügyeletüket és védelmüket az önkormányzatokra is". Hozzátette: az is kérdéses, hogyan lehetne rábízni az ország költségvetését egy olyan pártra, amely nem képes rendet tartani saját pénzügyeiben sem.

A szocialista szóvivő megjegyezte: az MSZP kész volt rendezni a pártfinanszírozás ügyét, de a Fidesz megakadályozta a megállapodást.

A Magyar Közlöny április 17-én megjelent számában olvasható a Fidesz 2007-es pénzügyi beszámolója, miszerint a pártnak tavaly 1,6 milliárd forintos bevétele és 1,2 milliárd kiadása volt.

A Népszava című napilap keddi cikkében összehasonlította a Fidesz 2004 és 2007 közötti pénzügyi beszámolóit, és arra a következtetésre jutott, hogy az ellenzéki párt kétmilliárd forintos adósságot görget maga előtt.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását