2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szóba került a kisebbségi kormányzás is

A magyarországi belpolitikai helyzetről, ezen belül is a kisebbségi kormányzásról is szó volt Jürgen Rüttgers és Szili Katalin hétfői megbeszélésén. Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke Dávid Ibolyával, az MDF elnökével szintén beszélt a kisebbségi korm
2008. április 21. hétfő 19:07 - Hírextra

A tárgyaláson szó volt arról, hogy a kisebbségi kormányzás az eddiginél sokkal több politikai egyeztetést tesz szükségessé a házelnöki munka során is - mondta Szili Katalin a találkozót követően.

A házelnök elmondta: arról is tárgyaltak, hogy Essen és Pécs szoros együttműködésre törekszik az Európa kulturális fővárosa projektben. Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország 2010-ben közös kulturális évadot is szeretne a kulturális fővárosi kezdeményezés mellett - tette hozzá.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke a találkozó után a távirati irodának elmondta: magyar és német belpolitikai kérdésekről, valamint az MDF és a CDU együttműködésről is szó volt a megbeszélésen.

A Jürgen Rüttgers-szel folytatott megbeszélésen szó volt a kisebbségi kormányzásról és az előrehozott választások esélyéről - tette hozzá.

Szó volt arról is, hogy erősíteni kell az MDF és a CDU közötti együttműködést - mondta a pártelnök.
A tervek szerint Jürgen Rüttgers az Országházban találkozott volna Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is, ám a parlamenti szavazás miatt a pártelnök későbbre halasztotta a megbeszélést, így csak késő délután tárgyalt a két politikus.

Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke egynapos budapesti útján találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel, a magyar külügyminiszterrel és az oktatási miniszterrel.

Észak-Rajna-Vesztfália 2007-ben mintegy 2,6 milliárd euró értékben exportált árut Magyarországra, és 3,2 milliárd euró értékben importált termékeket innen.

Mintegy hatvan észak-rajna-vesztfáliai és magyar iskola között van testvériskolai együttműködés. A felsőoktatási intézmények között mintegy félszáz kétoldalú megállapodás létezik. Hozzávetőleg 450 magyar diák tanul észak-rajna-vesztfáliai felsőoktatási intézményekben.

A berlini fal leomlása óta a testvérvárosi együttműködés mostanra 23-ra bővült.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását