2024. május 10. - Ármin, Pálma

Kóka visszasírja Kunczét - A kudarc beismerése?

Már 2007-ben is igyekeztem meggyőzni Kuncze Gábort arról, hogy folytassa tovább pártelnökként, hiszen az SZDSZ-nek továbbra is szüksége volna az ő higgadtságára és politikai tapasztalatára, ezért igyekszem meggyőzni, hogy térjen vissza - mondta Kóka János
2008. április 17. csütörtök 22:32 - Hírextra
A szabad demokraták jelenlegi elnöke emlékeztetett arra, a liberálisok tavalyi tisztújításán azután szállt harcba az elnöki posztért, hogy Kuncze Gábor nem vállalta a folytatást. Hozzátette, hogy Kuncze Gábor akkor is és azóta is, mindig támogatta őt, mellé állt a párton belül és a külső nyilvánosság előtt is. Kitért arra is, hogy a legfontosabb kérdésekben mindig számíthatott Kuncze tanácsaira, segítségére.

Kóka János felhívta arra a figyelmet, hogy a közeljövőben az SZDSZ két küldöttgyűlésre készül. Az elsőn a koalícióból való kilépésről döntenek. Ez az SZDSZ önállóságáról, tartásáról, becsületéről szól és Kuncze Gábor ebben a kérdésben is kiállt mellette.

Véleménye szerint a júniusi küldöttgyűlésnek a konstruktív ellenzéki szerepre készülő SZDSZ megerősödéséről és a párt egységének megőrzéséről kell szólnia. Ezért is tartaná fontosnak, hogyha ebben a helyzetben Kuncze Gábor ismét vezető szerepet töltsön be az SZDSZ-ben.
"Ahogy tavaly számíthattam Kuncze Gábor támogatására, ha most vállalná a feladatot, ma ő ugyanígy számíthatna az én szavazatomra" - jelezte Kóka János. Az SZDSZ elnöke ezért arra bíztatja saját támogatóit és az SZDSZ valamennyi tagját, hogy jó szívvel álljanak e kezdeményezés mellé, hiszen ez az SZDSZ egységét szolgálja.

A távirati iroda kérdésére hozzátette: ha Kuncze Gábor elvállalná a párt vezetését, továbbra is számíthat a frakcióvezetői munkájára és energiáira a pártépítésben is. Mint mondta, olyan politikát fog képviselni, amely az ország gazdasági problémáinak megoldására koncentrál és megnyitja az utat egy átfogó közteherviselés előtt.

Kuncze Gábor egységteremtő személyiségére most különösen szüksége van az SZDSZ-nek - hangsúlyozta Kóka János.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását