2024. május 6. - Ivett, Frida

Doppingolással vádolják

Egy korábbi olimpiai résztvevő görög súlyemelő azzal vádolta meg a nemzeti válogatott tisztében április elején felfüggeszett vezetőedzőjét, hogy annak idején tiltott szereket adott versenyzőinek.
2008. április 15. kedd 14:05 - Hírextra

Hrisztosz Konsztantinidisz az ügyészi meghallgatáson vallott Hrisztosz Jakovu ellen, akit azonnal levettek a válogatott éléről, amikor április 4-én nyilvánosságra került: a 14 fős nemzeti csapatból 11-en is rajtavesztettek egy váratlan doppingellenőrzésen, amelyet a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség emberei végeztek március 7-én. Jóllehet a teszten megbukottak névsorát mindmáig nem hozták nyilvánosságra, az ügy jogi kivizsgálása közben gyűlnek a terhelő tételek, mindenek előtt a vezetőedző ellen. Konsztantinidisz, aki Görögország képviseletében indult az 1988-as szöuli olimpián, a hírügynökségi jelentés szerint azt közölte Andreasz Karaflosz ügyésszel, hogy Jakovu doppingszer szedésére akarta rávenni 1997-ben, ám miután ezt ő megtagadta, kikerült a válogatottból.

A Reuters meg nem nevezett forrásra hivatkozó beszámolója szerint Konsztantinidisz emiatt már az ominózus esztendőben panaszt tett, de utóbb bocsánatkérő levélben visszakozott, attól félvén, hogy elveszíti állását a rendőrségnél. Az ügyész előtt azonban most leszögezte, hogy sose vonta vissza 11 évvel ezelőtti állításait.

Ugyanakkor Nikosz Kurtidisz, aki egyike a váratlan ellenőrzésen tisztának bizonyult, negatív mintát szolgáltató három súlyemelőnek, azt mondta, ő nem hiszi, hogy Jakovu szteroidokat adott volna a sportolóknak, amivel az érintettek megbuktak a kontrollon.

Miközben az ügyészi meghallgatások során két nap alatt a tizenegy vétkes is sorra került, aközben - anélkül, hogy öszefüggésbe hozták volna a súlyemelők esetével - napvilágot látott az a hír, hogy a hatóságok nagy doppingfogást csináltak. A közlés szerint jelentős, 91 200 tablettából álló anabolikusszteroid-szállítmányt foglaltak le, amely Thaiföldről érkezett görögországi végcéllal. Az illegális árura, amely Párizsból került át Athénba, eredendően a francia vámosok bukkantak rá, majd hajózták be, de hiába továbbították a küldeményt, a görög fővárosban senki nem jelentkezett érte.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását