2024. május 6. - Ivett, Frida

Ultimátumot adtak a tárcának a háziorvosok

Az idei évre kieső vizitdíj és a korábban megvont amortizációs támogatás pótlását, valamint a praxisok megfelelő finanszírozását kéri az alapellátásban dolgozó tízezer orvos a kormányzattól - írja a Magyar Hírlap.
2008. április 14. hétfő 08:23 - Hírextra
Elegük van az alapellátásban dolgozó gyógyítóknak - háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és fogorvosoknak - abból, hogy a kormányzat nem hajlandó érdemben tárgyalni sem a vizitdíj ésszerű pótlásáról, sem pedig a praxisok valós költségeinek fedezéséről. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy azt mondta lapunknak az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének szombati nagygyűlése után: elfogyott a türelem, itt az ideje, hogy a politika fölhagyjon az orvosokkal szembeni arrogáns magatartásával. A gyógyítók hiába próbáltak tárgyalási helyzetbe kerülni például a vizitdíj pótlása ügyében, az egészségügyi tárca figyelmen kívül hagyta véleményüket. Szakmai egyeztetés címén hetek óta rendszeresek a találkozók, Éger István szerint az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a legutóbbi egyeztetés után a miniszter közölte: a háziorvosok idei vizitdíjkiesését a gyermekorvosoktól elvett pótlékból fedezik majd, amit a gyerekeket ellátók azért kaptak, mert nem szedhettek vizitdíjat. Ezt az elképzelést a kamara már korábban is határozottan elutasította, kijelentve, hogy az orvosok nem hajlandók "egymás zsebében turkálni", s ha nem lehet az egészségügyi alapból, akkor külső forrásból teremtsék elő a fedezetet.
Forrás: Havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását