2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tandíj - Gyurcsány szembe megy a népszavazás eredményével?

A Fidesz felszólítja a kormányt: ne próbálkozzon azzal, hogy visszahozza a tandíjat; erről a párt egyik országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten. "Határozottan felszólítjuk a Fidesz nevében a kormányzatot arra, hogy fejezze be a trükközést,
2008. április 13. vasárnap 14:28 - Hírextra
Hozzátette: ne próbálkozzanak semmiféle olyan előterjesztéssel, ami szembe megy az emberek akaratával.

Közölte: a választók a népszavazáson egyértelműen elutasították a tandíj bevezetésének kormányzati szándékát, elutasították a kormány oktatáspolitikáját. Ám, úgy látszik, Gyurcsány Ferenc folytja azt a gyakorlatot, hogy nem veszi figyelembe az emberek véleményét.

A kormány nem azon gondolkodik, hogy miként lehetne pótolni a kieső bevételt, hanem azon, hogyan lehetne visszahozni a tandíjat a felsőoktatásba - mondta Ágh Péter, majd hozzátette: ösztöndíjjal kellene a hallgatókat arra ösztönözni, hogy jobban tanuljanak, nem tandíjjal kellene őket riogatni.
Kérdésre válaszolva elmondta: korábban a Hallgatói Önkormányzatok (HÖOK) fejtette ki azt a véleményét, hogy valószínűleg politikai megrendelésre veszi ismét elő a tandíj kérdését a Rektori Konferencia. A testület április 22-re ígérte javaslatát, ám erről a koncepcióról miniszterelnök egy kereskedelmi televízióban már korábban beszélt.

A testület nyilvánosságra kerül javaslata szerint a felsőoktatásban a második évtől teljes átjárhatóság lenne az államilag finanszírozott és a tandíjas képzés között. Az, hogy ki melyik kategóriába kerül, az az elért tanulmányi eredmény függvénye lenne.

Ágh Péter emlékeztetett: idén csaknem 35 ezerrel kevesebben adták be jelentkezésüket a felsőoktatásba, mint egy évvel korábban. A kormány ezt az adatot a népszavazás előtt el akarta titkolni, s csak március 9-e után hozta nyilvánosságra.

Az ellenzéki politikus elmondta: az OECD is felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon kevés a diplomás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Ozmium
2008. április 15. 11:27
Kedves saxo!
Látom az állami újra elosztásban, már nagy jártasságot szereztél, jól fel vagy Stumf-olva. Igazán profi módjára megy a bolsizás, a jobboldali cég design, na meg a fentről nézlek.
De az is kiolvasható, hogy a hozzáadott értékteremtéshez semmi közöd.
Már megbocsáss, de neked még csak a nyelved izzadt a munkától.
Tipikus volt a fél Marxista hadovázók között, hogy teljesen mindegy, hogy mi volt a kérdés, mindig arról beszéltek, amiben némi jártasságuk volt.
Így kerülték el a leégést.
Ami az eredeti témát illeti, Te helyesled, hogy egy politikai betanított munkás még a bilin ül, de a jogar meg az alma már a kezében van? És a hazugságai, az igazi anarchizmus.
Megmondom őszintén én nem vágyom a Te vidáman szellentő, vissza nem térítendő, habcsókos világodra.
Én még eddig mindenemért keményen megdolgoztam, és nem csimpaszkodtam senki hátára.
Gazdász
2008. április 14. 23:04
Nem baj! Így azok is fizetnek, akiknek a gyermekei nem tanulnak. Kitanítattják más gyermekét, majd ők lesznek a melósok (gyermekeik) főnökei. Konzerváljuk a szocializmust.
A világ 4 sarkában azok fizetnek az ilyen szolgáltatásokért, akik igénybe veszik!! Nálunk meg mindenki. Az elmúlt 18 évben a fontos dolgokat a szőnyeg alá söpörte a politikai elitt a hosszútávú megoldások lehetőségét. Pedig már nem egy vezetői iskola kihangsúlyozza, hogy a fontos dolgokat kell megoldani!! Népkábításnak meg nagyonjó!
saxo
2008. április 14. 18:51
Az nem jutott el egyesek tudatáig kedves ügyvéd, hogy miért van, és mire való az állami újraelosztás.

A szociálbolsevik elvtársak igen divatossá tették manapság az "öngondoskodás" fogalmát. Azt értik alatta: fizessük az adókat, járulékokat (stb.), ahogy eddig, ellenben gondoskodjunk ezután majd önmagunkról...Hiszen az államnak nincsen pénze, viszont, semmi sincs ingyen, ugyebár...

Fizessen hát mindenki külön-külön az orvosnak, ha beteg lesz, a kórháznak a szállodai szolgáltatásáért, ha be kell feküdnie egy műtétre, a tanárnak, ha tanulni akar, az iskolának, ahol tanulni akar, a tűzoltónak, ha azt akarja, hogy eloltsák a tüzet, a tűzoltóságnak, hogy legyen ehhez elég vize, a mérnőknek, ha közlekedni akar,hogy tervezze a hidat, az utat, az építőmunkásnak, hogy megépítse mindezt, a rendőrnek, ha azt akarja, hogy elfogja a táskája tolvaját,a rendőrségnek, ha azt akarja,hogy ne gyalogosan, öklét rázva rohangáljon a bűnöző nyomában, a katonának, hogy megvédje a házát, földjét, hazáját, a honvédségnek, hogy a katonának legyen elegendő a puskapora ehhez.....Et cetera. Így,gondoskodjunk önmagunkról.

Néhány írni-olvasni tudó pofa azonban már párezer éve rájött arra, hogy nem jól lenne az így.

Kitalálták ezért, hogy adjon össze a népség rendszeresen valamennyi pénzt, és abból működtessék a közfeladatok ellátását. Abból vegyenek a tanárnak krétát, a rendőrnek gumibotot, a katonának puskaport, az orvosnak szikét, estébé. Kitalálták azt is, hogy a király, vagy a kancellár, vagy a parlament, (vagy valami ilyesmi) ossza fel ezt az összeadott pénzt a különböző célok legjobb megvalósítása érdekében.

A "kormányzás tudománya" lényegében ebből áll: Helyesen meghatározni azokat a pénzösszegeket, amelyeket a népségtől a közösségi feladatokra elkérünk, majd célszerűen, de legfőképpen okosan osszuk el a beszedett pénzt az egyes közfeladatok finanszírozására.

Mivel így műxik a világ, emberemlékezet óta, engem mindíg röhögéssel tölt el, amikor néhány pofa azzal próbál érvelni, hogy aszongya: "nincsen ingyen ebéd".., vagy, "mindenért fizetni kell".., vagy "ha a költségvetésből fizetik, akkor is a lakosság fizeti"...
Azért röhögnivaló dolgok ezek, mert ez a "spanyolviaszk" (sic.) éppen egyidős a költségvetés történelmével.

A probléma most sem abból ered, hogy adózni kell, közpénzekből kell fenntartani a közfeladatok ellátását. A népszavazási kérdések nem arról szóltak, hogy fizessünk-e adót, vagy fizessünk-e egészségügyi járulékot. Bármennyire is ezt akarták összehazudozni a tülökorrúak.
Arról szóltak, hogy törvényes adókötelezettségek, járulékfizetési kötelezettségek teljesítése mellett, fizessünk-e még külön pénzeket is ugyanazon a szolgáltatásokért, amiket az alkotmány egyébként éppen a törvényes adókötelezettségek és járulékfizetési kötelezettségek mellett a polgárok számára biztosít. Nem akartunk. Azt mondtuk, abból kell megoldani, amit befizettünk. Mert az nem kevés.

Ha egy kormány olyan módon oldja meg ezt az egyszerű kormányzási feladatot, hogy annak eredményeképpen a közpénzeket befizető lakosság sokallja, teherbíró képességéhez mérten felháborítóan soknak tartja azokat a befizetéseket, amelyeket a közfeladatok ellátása érdekében tőle elvárnak, ugyanakkor a kormányzat nem képes a közfeladatok ellátására szánt pénzeket okosan szétosztani, mitöbb, külön befizetéseket próbál a lakosságon behajtani, nos az a kormány éppen a feladatát képtelen ellátni.

Eljött hát az ideje számonkérésnek.
Mire fordították a közpénzeket, milyen mértékben, miért, és hová tünt el rengeteg milliárd forint?

Mondják némelyek, a politikai felelősség nem kriminalizálható. Persze, akiknek van félnivalójuk, azok szerint nem. Holott, minden állami kiadás minden szintjén vizsgálható legalább a a hütlen kezelés, a hanyag gazdálkodás felelőssége. Egy büntető eljárás dolga annak megállapítása, hogy ez a felelősség egyénileg milyen szinten és személyesen kihez köthető.

Remélem, az elkövetkezendő új kormánynak első dolga lesz majd személyes, büntetőjogi felelősség megállapításának kezdeményezése a rendőri, ügyészi szervezetek révén az ország szétrablásáért felelős emberek ellen. Mindegy, milyen szinten vegzáltak a rablók.

Tisztelettel mondom az ország majdani új vezetőinek: Ha ezt netán elmulasztják, mennek levesbe ők is.

És, jön majd a furfangos Nyeszterka országot vezetni...



Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását