2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sólyom-Orbán találkozó

Magyarország érdeke az előrehozott választás - mondta Orbán Viktor pénteken Budapesten újságíróknak, miután Sólyom László köztársasági elnökkel a koalíciós válságról konzultált. Az egyre mélyülő gazdasági és szociális válság kezelésére a koalíciós kormány
2008. április 11. péntek 16:08 - Hírextra
Ez elsősorban nem parlamenti többséget, hanem népi támogatást jelent - tette hozzá.
Orbán Viktor szerint az előrehozott választást majd a helyzet, Magyarország érdeke fogja kikényszeríteni.

"Ha akarjuk, ha nem, ha kerülgetjük, ha nem, ha tetszik ez a kormánykoalíciónak, ha nem, Magyarország érdeke az előrehozott választásokat ki fogja kényszeríteni" - fogalmazott a fideszes politikus. Kitért arra is, hogy ez nem közjogi értelemben fog megtörténni, hanem "előáll olyan szituáció", ami ezt kikényszeríti.

Arra a kérdésre, hogy ez alkotmányos úton miként oldható meg, az ellenzéki vezető azt mondta, egyelőre sehogy, csak a parlament feloszlatásával. Hogy a parlamenti többség erre hajlandó-e vagy sem, erre nem tudok válaszolni, mert én a parlamenti kisebbséghez tartozom - fűzte hozzá.
Orbán Viktor szerint a kormány elvesztette a gazdasági élet szereplőinek és a beruházóknak a támogatását. Mint mondta, a köztársasági elnöknek arra a kérdésére, hogy a Fidesz felkészült-e a kormányzásra, határozott igennel válaszolt.

Az újságíróknak adott tájékoztatás során a Fidesz elnökét megkérdezték, gondolkodik-e pártja árnyékkormány felállításáról. Orbán Viktor azt válaszolta, hogy "az árnyékkormánynak árnyékminiszterei vannak, azok ülnek valahol, az árnyékszéken". Ez nem működik - tette hozzá.
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy a következő napokban találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, mivel személyesen kíván tájékozódni a kialakult koalíciós válságról.
Az államfő elsőként szerdán Gyurcsány Ferenccel, miniszterelnökkel, szocialista pártelnökkel találkozott, őt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke követte.

A köztársasági elnök Orbán Viktor után pénteken Dávid Ibolyával, az MDF vezetőjével is konzultál, majd hétfőn Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét fogadja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását