2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Koszorúzás József Attila szülőházánál

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken, a költészet napján József Attila szülőházánál Budapesten, a IX. kerületi Gát utcában.
2008. április 11. péntek 17:50 - Hírextra
József Attila ma is köztünk él - hangsúlyozta ünnepi beszédében Turczi István költő, aki szerint sok kortársa ma is úgy ír, mintha az az izgága fiatalember, József Attila fogná a ceruzáját.

Turczi István arra a kérdésre kívánt választ adni, vajon mi a titka József Attila nem fakuló érvényességének. Elsőként a költőre jellemző kitárulkozást emelte ki, s verseinek tisztaságát, majd költészetének szépségét, újszerűségét hangsúlyozta, s az olvasóra ható atmoszférateremtést említette második helyen.

A műalkotás nem létezhet megalkotottság és befogadó nélkül, éppen ezért a fölényes mesterségbeli, szakmai tudás az a harmadik pont, amitől József Attila még mindig él, s "a nép száján ő a költészet szinonimája" - vélekedett Turczi István József Attila-díjas költő.

Az Április 11. és A Dunánál című verseket Turek Miklós színművész mondta el az ünnepségen, melyen részt vettek ferencvárosi és józsefvárosi diákok is.

A megemlékezés koszorúit és virágait Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester és Pál Tibor alpolgármester, a Magyar Írószövetség nevében Turczi István, a József Attila Társaság nevében Tverdota György elnök, a Petőfi Irodalmi Múzeum nevében Kemény Aranka, a József Attila Általános Iskola tanulói valamint több civil szervezet és magánszemély helyezte el.

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását