2024. október 9. - Dénes

Koncert Mailer emlékének

Több mint kétezren töltötték meg szerdán a New York-i Carnegie Hallt, hogy kétórás koncerttel, irodalmi megemlékezéssel és népes családja emlékképeivel búcsúzzanak az amerikai irodalom tavaly elhunyt kétszeres Pulitzer-díjas alkotójától, Norman Mailertől.
2008. április 10. csütörtök 13:12 - Hírextra
A világhírű író, akinek legismertebb művei az 1948-ban megjelent Meztelenek és holtak, majd az 1979-es A hóhér dala, 84 esztendős korában, tavaly novemberben vett búcsút az élettől. Egy New York-i kórházban hunyt el veseelégtelenség következtében.

A hetvenes években liberális, vitriolos tollú publicistaként vált az amerikai újságírás kiemelkedő figurájává. De forgatókönyveket is írt és rendezőként is bemutatkozott a világnak (Kemény fiúk tánca).
A Carnegie Hall-beli estet a televíziós talk-show házigazda, Charlie Rose vezette. A műsorban olyan ismert személyiségek léptek fel, mint Tina Brown magazinkiadó, Joan Didion és Don DeLillo író, valamint az írással is kacérkodó Sean Penn filmszínész.

A legemberközelibb méltatások azonban természetesen az életet nagykanállal faló író kiterjedt családjától hangzottak el: Mailer hatszor nősült, és összesen kilenc gyermek, valamint egy mostohafiú maradt utána. Mind bátorságát, kikerülhetetlen tekintélyét, életükre kiható befolyását citálták meleg szeretettel. Egyik fia, Matthew Miller egy humoros epizódot is a közönség elé tárt. Valamelyik esküvőjén az író így kezdte a tósztot: "Ha ez a házasság megvalósul..."

A Mailer élete során felvett interjúiból készített videocsokor is megidézte az alkotó szellemét, amely egészen az utolsó napokig töretlen maradt. A kórházban sem készült a halálra - emlékeztek gyermekei. Még akkor is rumos narancslevet szopogatott, mikor már lélegeztető tubusra szorult. Az Íliászt olvasta, a görög hőshöz hasonlította magát, s a Várkastély a vadonban című tavaly kiadott regénye folytatását tervezte.

A rendezvényt felhasználva a család bejelentette, hogy Norman Mailer emlékére jótékonysági alapítványt hoznak létre, amellyel a művésznek régóta otthont adó Princetown íróközösségét kívánják támogatni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását