2024. május 22. - Júlia, Rita

A gyermekvédelmi törvény módosítását kezdeményezi az ombudsman

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a gyermekvédelmi törvény módosítását kezdeményezte azt követően, hogy vizsgálatot indított egy éhen halt csecsemő ügyében. Az ombudsmani hivatal erről szerdán az MTI-n keresztül közleményt adott ki.
2008. április 9. szerda 12:12 - Hírextra

Szabó Máté azt akarja elérni, hogy a törvénybe kerüljön bele, milyen következményekkel jár, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai elmulasztják jelzési és együttműködési kötelezettségüket.

A hivatalból indított vizsgálatot azt követően rendelték el, hogy a Népszabadság még decemberben megírta, egy 13 hónapos gyermek éhen halt, pedig a szakembereknek tudomása volt a gyermek veszélyeztetettségéről. Az írásban feltárt körülmények arra utaltak, hogy sérült a gyermek élethez, valamint kiemelt védelemhez való joga - indokolta a vizsgálat elindítását az ombudsmani hivatal.
A vizsgálat feltárta, hogy a hét gyermeket nevelő családdal kapcsolatban állt a családgondozó, a védőnő, a gyermekorvos, a pedagógusok, a jegyző, valamint azt is, hogy a családon belüli erőszak miatt már korábban a rendőrségnek is fel kellett lépnie.

A vizsgálat megállapította, hogy bár az illetékesek tudtak a csecsemő veszélyeztetettségéről, a gyermek védelmére jogosult és köteles hatóságok, valamint szolgáltatók nem tettek eleget a gyermekvédelmi törvényben előírt jelzési, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségüknek.
Nem hoztak hatékony intézkedéseket a gyermeki jogok érvényesülésére, ami sértette a gyermek kiemelt védelemhez fűződő jogát - áll az ombudsmani hivatal közleményében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását