2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kisebbségi egyeztetés

Az Országgyűlés munkáját, a kisebbségek helyzetét és a kormány kisebbségi politikáját ismertette Montenegró nemzetiségi és emberi jogokért felelős miniszterének Teleki László szocialista országgyűlési képviselő, volt romaügyi államtitkár hétfőn a Parlamen
2008. április 7. hétfő 17:10 - Hírextra

Teleki László az MTI-nek elmondta: a Fuad Nimani vezette küldöttséggel folytatott megbeszélésen szó volt a romák helyzetéről a foglalkoztatásban és az oktatásban, valamint a civil szerveződésekben, a rendszerváltozástól napjainkig.

A kiemelt témák között szerepelt a Roma Évtized Program kétéves cselekvési terve, annak főbb állomásai, valamint a magyar kormány és az Országgyűlés végrehajtási szerepköre.

A szocialista képviselő kitért arra, hogy a delegáció találkozott Szili Katalin házelnökkel, és a rövid konzultáció során szóba került a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdése is. Teleki László szerint az Országgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kérdés hamarosan a Ház elé kerülhet.

Fuad Nimani, a nemzetiségi és emberi jogokért felelős montenegrói miniszter és helyettese hétfő délelőtt látogatást tett az Országos Cigány Önkormányzat budapesti székházában, délután pedig a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökével találkoznak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását