2020. március 31. - Árpád

A KDNP a fogyatékosokat félti

A magyar fogyatékossport megsemmisítésére készül a kormány, a sporttörvény módosításával. A kereszténydemokraták nem engedik lelökni a Taigetoszról sérült embertársaikat. A magyar fogyatékos-sport megsemmisítésére készül a kormány, a sporttörvény módosítá
2008. április 4. péntek 12:36 - Hírextra
Ma Magyarországon a fogyatékossportnak csak felelőtlen gazdái vannak. A kormány a sporttörvény módosítását tervezi: létrehozná a Fogyatékosok Sportkamaráját. A Kamara nyilvántartásba vételével megszűnne a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). Ezzel az MPB tagsága ellehetetlenül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságban, és fennáll annak veszélye, hogy a magyar fogyatékkal élő sportolók nem képviselhetik hazánkat az elkövetkezendő olimpiákon. A kabinet a költségvetési támogatás csökkentését is megcélozta, holott a fogyatékosok sporttevékenységének segítésére már eddig is jóval kevesebb jutott a szükségesnél.

Míg 2002-ben 500 milliós támogatás kaptak, ma 2008-ban, a 290 millió forintot sem meghaladó a finanszírozás összege, ez nominál értéken 42 százalékos csökkenés. A paralimpiára az Orbán-kormány 2000-ben 100 millió forintot biztosított, most a pekingi olimpiára mindössze 60 millió forint áll rendelkezésre. A kormány érzéketlen hozzáállását az is tükrözi, hogy a szervátültetettek világjátékán, kiemelkedő eredményeket elért sportolók sem anyagi, sem erkölcsi elismerésben nem részesültek.

Amennyiben a kormány beterjeszti a fogyatékossport tönkretételét előirányzó törvényjavaslatát, a Kereszténydemokrata Néppárt módosító indítványokkal támadja meg azt. A kereszténydemokraták nem engedik lelökni a Taigetoszról sem a fogyatékkal élőket sem a fogyatékkal élő sportolókat. Felkérünk minden jóérzésű embert és civil szervezetet, hogy támogassa a paralimpián hősies küzdelemben, kimagasló eredményeket elérő sportolók jövőjének biztosítását.
Forrás: OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását