2024. május 7. - Gizella

A patak majd kitisztítja

Amerikai kutatók csapata három éven át vizsgálta az Egyesült Államok és Puerto Rico patakjait, hogy kiderítsék, mi történik a vízbe mosódott nitrogénnel. Eredményeik, amelyeket a Nature című szaklapban publikáltak, az eddigi legteljesebb képet adják arról
2008. március 30. vasárnap 10:08 - Hírextra
Ha ugyanis (a műtrágyák és hulladékok csurgaléklevével) túl sok nitrogén kerül az élővizekbe, algák lepik el azokat, és ez oxigénhiányhoz, végső soron pedig a halak, rákok, kagylók pusztulásához vezethet.

A folyók és patakok azonban egyfajta "veseként" jelentősen képesek javítani a vízminőségen, mint ahogy azt a mostani kísérlet is bizonyítja. A kutatók a nitrogén nem radioaktív, tizenötös izotópjának kis adagjait juttatták nyolc régió hetvenkét patakjába - így tudták nyomon követni a nitrogén útját.

A nitrátot parányi algák, gombák és baktériumok kebelezték be, valamint jelentős mennyiség alakult át ártalmatlan gáznemű nitrogénné a denitrifikáció nevű bakteriális folyamat révén. Kiderült továbbá, hogy a természetközeli állapotú, szeszélyesen kanyargó patakok hatékonyabban tudják megszűrni a szennyeződéseket, mint gyors folyású, szabályozott társaik. Az ember azért "egyenesíti ki" a folyóvizeket, hogy azok gyorsabban vezessék el a szenny- illetve csurgalékvizet, de pont ez gátolja meg őket abban, hogy megtisztítsák azt. A megoldás az lehet, hogy a településektől és a művelt területekről egy pufferközegbe, egy mesterséges vizes élőhelyre vezetik a vizet, ahol annak maradna ideje megemésztenie a nitrátokat.

Ez a tanulmány mindenestre segíthet abban, hogy miként gazdálkodjunk okosan élővizeinkkel és tájainkkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását