2024. május 7. - Gizella

Erdélyben is ünnepeltek

Rajz- és beszédverseny, fotókiállítás, több színielőadás jelezte Erdélyben a Színház Világnapját.
2008. március 27. csütörtök 21:52 - Hírextra

A gyerekeknek rajzversenyt, a diákoknak pedig Szép olvasás, szép beszéd címmel vetélkedőt szerveztek Székelyudvarhelyen.

A rajzversenyre 262 pályamunka érkezett be - tájékoztatta az MTI-t Dunkler Réka, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dramaturgja. Mint mondta, több óvodás és alsótagozatos tanuló készített rajzot színházi élményei alapján. Ezekből a munkákból válogattak kiállításra való anyagot, az ünnepélyes megnyitót délben tartották a színház társalgójában. A legjobb munkákat díjazták. Ami a Szép olvasás, szép beszéd című versenyt illeti, a szervezők ezzel akarták felhívni a figyelmet anyanyelvünk értékeire - fogalmazott a dramaturg.

Színházi témájú fotókiállítás nyílt Sepsiszentgyörgyön. A kiállítás Barabás Zsolt, a Tamási Áron Színház fényképészének válogatott előadás-felvételeiből készült, a Tein teaházban látható.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Székely János Caligula helytartója című drámáját mutatta be. Csütörtök estére Federico García Lorca Yerma című előadását tűzte műsorára a társulat, Csurulya Csongor rendezésében. Szombat este színészbál lesz a Székely Színház Alapítványért.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását