2024. április 22. - Csilla, Noémi

Drogdílerek a dutyiban

Marihuánát értékesített az a három Bács megyei férfi, akiket csütörtökön ítélt börtönre kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt jogerősen a Szegedi Ítélőtábla. A harmincéves péceli S. Viktor 2005 nyarán, Budapesten egy diszkóban ismerkedett meg egy f
2008. március 27. csütörtök 12:27 - Hírextra
A kereskedő 2005 novemberétől 2006 júniusának végéig általában havonta, esetenként kéthetente adott át marihuánát a férfinak.

Ez idő alatt S. Viktor csaknem 11 kilogramm marihuánát vásárolt meg ettől a személytől, amelyből mintegy kilenc és fél kilót értékesített is kecskeméti vevőinek, s így több mint 3 millió forint haszonra tett szert.

A huszonegy éves kecskeméti Sz. Renátó ebben az időszakban szintén rendszeresen árult marihuánát. Mintegy kilenc kilogramm kábítószer értékesítésében vett részt.

A szintén huszonegy éves kiskunhalasi K. Norbert esetében kábítószer-kereskedelmet és -fogyasztást látott bizonyítottnak a bíróság. A férfinál több mint 550 gramm marihuána eladását állapították meg, s találtak a lakásán 170 gramm eladásra szánt marihuánát is. A házkutatás során marihuánát, speed port és kokaint is találtak a nyomozók.

Jogerős döntésében a bíróság S. Viktort négy, Sz. Renátót három, K. Norbertet pedig két év börtönbüntetéssel sújtotta, a vádlottakkal szemben az ítélőtábla 14,126 millió, 1,796 millió, valamint 855 ezer forintra vagyonelkobzást is elrendelt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását