2024. május 10. - Ármin, Pálma

Vallási témájú színdarabokat, filmeket láthatunk

Hagyományteremtő szándékkal ökumenikus hétvégét rendeznek április 18-tól Szolnokon; a három nap alatt döntően vallási témájú színházi előadásokat, filmeket láthatnak az érdeklődők - közölte Balázs Péter, a Tisza-parti város színházának igazgatója a rendez
2008. március 26. szerda 19:17 - Hírextra

A szervezők szándéka, hogy a három nap a hitről, az erkölcsről, a másság elfogadásáról szóljon, és remélhetőleg nem nélkülözi majd a produkciók utáni spontán beszélgetéseket a látottakról, hallottakról - mondta a direktor.

Az ismertetett program szerint a Szigligeti Színházban a Budapest Klezmer Band koncertjével kezdődik a háromnapos rendezvénysorozat. Szombaton Tamási Áron: Vitéz lélek című művét viszi színre a soproni Petőfi Színház, majd vasárnap a Karinthy Színház mutatja be Joe Bettancourt: A New York-i páparablás című vígjátékát. A teátrum szobaszínházában Pozsgai Zsolt: Szeretlek, Faust című drámáját játsszák, amely Mindszenty József hercegprímás életéről szól. A második darab Karl Wittlinger komédiája lesz, amelynek címe: Ismeri a Tejutat?

A szolnoki Tisza moziban a Mária Magdolna és a Luther című világhírű filmeket vetítik. Az Aba-Novák Kulturális Központban családi programok várják a betérőket, és Prohászka Antal festőművész bibliai témájú képeit teszik közszemlére.

Az ökumenikus hétvége megrendezését valamennyi történelmi egyház támogatja.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását