2024. május 9. - Gergely

Több száz táncos a Hősök terén

Nagyszabású programsorozattal ünnepli a Macskák című zenés darab budapesti bemutatójának 25. évfordulóját a Madách Színház. Az események sora kedden délután a Hősök terén kezdődött meg: a Madách Musical Tánciskola négyszáz növendéke vonult a Műcsarnok elé
2008. március 25. kedd 21:39 - Hírextra
Negyedszázada, 1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház Andrew Lloyd Webber és T. S. Eliot zenés darabját, a világon másodikként.

A Hősök terén kedden mintegy ezer néző gyűlt össze a hideg és a szél ellenére, hogy megtekinthesse az ifjú "macskák" 16 órakor kezdődött produkcióját. A közönség soraiban felbukkantak a teátrum ismert színészei is.

A téren a stúdió mindegyik generációja képviseltette magát, a 6 évestől a 20 éves korig - mondta az MTI-nek a Madách Musical Tánciskola vezetője. Sárközi Gyula hozzátette: tudomása szerint ilyen nagyszabású táncprodukcióra még nem volt példa Magyarországon.

A 20 perces program után a produkció résztvevőinek egy része feldíszített és hangszórókkal felszerelt kamionra szállt, hogy a Hősök tere - Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Múzeum körút - Üllői út - József körút - Erzsébet körút útvonalon érkezzen meg a Madách Színházba. Az ifjú táncosok másik fele a rövidebb utat választotta, hogy felkészülhessen az esti előadásra.

A 19 órakor kezdődő díszelőadásra meghívták a teátrum Macskák-produkciójában valaha fellépett összes művészt, akik az ünnep alkalmából együtt adják elő a musicalt.

A negyedszázados évfordulóra a Madách Színház meghívta Andrew Lloyd Webbert is, de a szerző elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az ünnepségen, levélben köszöntötte a jubileumi előadást és a társulatot.

"Nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy a Macskák március 25-én ünnepli a huszonötödik születésnapját Budapesten. Én a hatvanadik születésnapomat ünneplem ezen a hétvégén, és ezen a jeles napon emelem majd a poharam Szirtes Tamás, a Madách Színház és az összes budapesti barátom egészségére. Remélem, hogy nagyon jól érzitek majd magatokat kedd este, és kívánok még nagyon sok boldog születésnapot!" - írta levelében a világhírű szerző.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását