2024. május 6. - Ivett, Frida

Tovább tart a vita

A Fővárosi Vízművek Zrt. pénteken folytatódó közgyűlésén sem zárul le a cég külföldi befektetői és a fővárosi önkormányzat között zajló vita a résztulajdonosok elmúlt kétévi, több mint 7 milliárd forintos menedzsmentdíjáról, és utólag sem fogadják el a cé
2008. március 21. péntek 07:16 - Hírextra

A két fél több mint egy éve tárgyal a cég 1997-es privatizációjakor kötött szindikátusi és menedzsmentszerződések módosításáról, ami érintheti a vízdíj mértékét is.

A gazdasági bizottság a februárban kezdődött társasági közgyűlés előtt előbb a városvezetés kérésére támogatta, majd elutasította e két téma közgyűlési tárgyalását.

Az önkormányzat nevében tárgyaló Marosi András ügyvéd a bizottság ülésén elmondta, hogy keddig megegyezés közeli helyzetbe jutottak a két vitás ügyben. Ezzel szerinte valós részvénytársasági működésre térhetne át a cég, mivel a menedzsmentdíjak osztalékalapú elszámolására térnének át. Kedden délelőtt azonban Haranghy Csaba vezérigazgató levélben jelezte a főpolgármesternek és a bizottság elnökének, hogy aggályosnak tartja a bizottság elé benyújtott rendezési javaslatot, amellyel szerinte fennáll az esélye a vízdíj emelkedésének - idézte Somlyódy Csaba (MSZP) bizottsági elnök a vezérigazgató sorait.

Az elnök ismertette azt az újabb, kedd délelőtti fejleményt is, miszerint a cég francia-német befektetői egy másik levélben értesítették őt és a főpolgármestert arról, hogy tekintsék tárgytalannak a vezérigazgató néhány órával korábbi levelét. A befektetők szerint az osztalékalapú menedzsmentdíj-számításra való áttérés nem vezetne ugyanis olyan mértékű vízdíjemeléshez, mint, amit a vezérigazgató jelzett. A vízdíj emelkedésének konkrét mértéke azonban nem hangzott el a bizottság ülésén.

Marosi András úgy vélte, hogy a vezérigazgató és a befektetők levele közti ellentmondást csak további tárgyalásokkal lehet feloldani.

Hutiray Gyula (Fidesz) indítványozta, hogy előbb a 2007-es menedzsmentdíjról tárgyaljanak és csak utána a 2006-osról, mivel ez jobb tárgyalási pozíció a főváros számára.

Bagdy Gábor (KDNP) szerint alapvető információk hiányzanak a bizottság tagjai számára, s ezek nélkül nem lehet felelős döntést hozni. Példaként említette az 1997. áprilisi szerződéseket a befektetők és a főváros között.

Somlyódy Csaba indítványára a bizottság egyhangú határozatban kért tájékoztatást a főpolgármestertől a vízművek befektetőivel zajló tárgyalások tartalmáról.

A cég pénteki közgyűlésén egyébként várhatóan csaknem 1,2 milliárd forintos idei beruházási javaslatot hagynak jóvá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását